Helyi közélet

2010.10.01. 15:04

Önkormányzati választás 2010 | Ki kinek adott megbízást?

<p>Miskolc - Hangfelvételek, feljelentések és vizsgálatok – és egy újabb fejlemény a Fazola Henrik TISZK ügyében.</p>

Az eddigi történet röviden: Kocsis  István  négy iskola összehangolt EU-s fejlesztési projektjét  (Fazola Henrik TISZK) irányitó  igazgató feljelentést tett augusztusban, mert úgy látta, súlyos szabálytalanságok vannak a projektben. Egy évvel ezelőtti, titkokban készült hangfelvételt is nyilvánosságra hozott, amin Horváth Ottóné önkormányzati képviselő (MSZP) próbál pressziót gyakorolni rá, hogy írja alá a céges szerződéseket. A polgármester megbízottjaként ezt kellett a törvényesség védelmében tennie, mondta erre a képviselőnő. A polgármester közleménye pedig azt tartalmazta, hogy a vizsgálatuk kiderítette, a képviselőnő törvényesen járt el,viszont Kocsis István adott ki megbízásokat saját érdekkörben is – ezért és más erre alapot adó okokból további részletes vizsgálatot indítanak.

"Valótlan állítások"

Kocsis István a  polgármester által megjelentetett sajtóközleményre reagálva  közleményt adott ki, leszögezve, hogy az  állítások valótlanok.  Kijelenti továbbá, hogy a projektben egyetlen családtagja, rokona vállalkozása sem kapott megbízást, vagy feladatot. Így fogalmaz: ezzel szemben a polgármester által elrendelt vizsgálatot az a főosztályvezető végzi, aki családja révén súlyosan érintett, ezért lejáratásom az ő érdekét szolgálja. A főosztályvezető családjához kötődő cégek a szerződések tanúsága szerint összességében 43 millió forint értékben érintettek, ezért  a jó hírnév rontása és rágalmazás miatt feljelentést teszek.

Lapunk megpróbálta elérni dr. Kormos Vilmost, a miskolci önkormányzat közoktatási osztályának főosztályvezetőjét, de eddig nem jártunk sikerrel.

ÉM


Önkormányzati választás 2010 | Hangfelvétel, vizsgálat, viszontvád

eszak | 2010.09.29 21:32
Miskolc - Újabb kanyarokat vesz az a közéleti közelharc, amely egy hangfelvétellel rajtolt a minap Miskolcon.

Hangfelvétel pro és kontra

eszak | 2010.09.24 19:57
Miskolc - Titokban hangfelvételt készített Kocsis István, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója.

Aláírni, vagy sem: hangfelvétel titokban

eszak | 2010.09.24 09:00
Miskolc - Kirúgással fenyegette meg a miskolci önkormányzat egy szocialista képviselője az egyik iskola igazgatóját – írja a hirado-hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában