Helyi közélet

2010.10.30. 18:27

Halottak napja: a rendőrség is készül

<p>Miskolc - Több rendőr, menetrendváltozás, meghosszabbított temetői nyitvatartás – ez várható a hétvégén.</p>

Halottak napja miatt sokan útrakelnek október utolsó hétvégéjén, hogy elhunyt szeretteik sírját meglátogassák. Éppen ezért jelentős forgalomnövekedésre kell számítani az utakon és a temetők környékén is. Erre készül a rendőrség is: lényegesen több rendőr lát majd el szolgálatot, de a polgárőrség és a közterület-felügyelet is segíti munkájukat.

A megyei rendőr-főkapitányság közleményében az áll: „Arendőrség kiemelten fontosnak tartja, hogy a megnövekedett forgalom miatti kellemetlenségeket enyhítse, illetőleg lehetőségeihez mérten mérsékelje a nagy tömeggel járó helyzetek balesetveszélyét, valamint megelőzze az események nyugalmát megzavaró bűncselekmények elkövetését.

Mint megtudtuk: a rendőrség, a nagyobb miskolci temetőknél – például Szentpéteri kapui, Vasgyári – egésznap jelen lesz. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: amennyiben a temetőbe látogatókat bármilyen atrocitás éri, problémájuk van, forduljanak bizalommal az ott szolgálatot teljesítő rendőrökhöz.

Azt is elmondta, hogy a rendőrség a forgalom irányításába is besegít majd, hogy a forgalmasabb temetőknél ne legyen gond a közlekedésben, parkolásban.

A sajtóreferens azonban arra is figyelmezteti az emlékezőket, hogy ne hagyjanak táskát, értékeket, okmányokat az autókban és óvakodjanak a zsebtolvajoktól. Az alkalmi tolvajok ugyanis – sorolta – jellemzően őrizetlenül hagyott vagyontárgyakat tulajdonítanak el. Biciklijüket a megemlékezők jó minőségű zárral, sűrű gyalogosfogalmú helyen zárják le, és a könnyen leszerelhető alkatrészeket ne felejtsék rajta – tanácsolta.

Rásegítő járatok

A hétvégére az MVK, a Borsod Volán és a MÁV is készül. A Miskolc Városi Közlekedési Vállalatnál (MVK) figyelik a forgalmat és, ha szükséges rásegítő járatokkal segítik a közlekedést. A Borsod Volán járatai október 30-án a szabadnapos, 31-én a munkaszüneti napos menetrend szerint közlekednek. November 1-én pedig a hét első tanszünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes.

A MÁV-nál arra is figyelmeztették az utasokat, hogy szombatról vasárnapra virradóra óraátállítás lesz. Azonban a kegyeleti ünnepnapok miatt vasárnap ünnepnapi, hétfőn pedig vasárnapi közlekedési rend lesz érvényben. November 2-án, kedden már a megszokott menetrend szerint közlekednek a vonatok. Az ünnep ideje alatt a MÁV, a kényelmesebb utazás érdekében a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon – az igényekhez és lehetőségekhez igazodva – a vonatok szerelvényeit megerősítve, több kocsival közlekedteti.


Biztonságban a Halottak Napi megemlékezők

boon | 2010.10.29 07:05
Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt évekhez hasonlóan figyelmet fordít a Halottak Napjához kapcsolódó megemlékezési időszakra.

Koszorúzás a romkápolnánál Miskolcon

eszak | 2010.10.28 16:11
Miskolc - Az I. világháborús hősi temető romkápolnájánál tartott megemlékezést csütörtökön a közelgő Halottak Napja alkalmából.

Sok lesz a napsütés, melegszik az idő

eszak | 2010.10.28 15:43
Miskolc - Nem lesz rossz idő a hosszú hétvégén, se szél, se csapadék nem fogja zavarja majd a temetői gyertyagyújtást és emlékezést.

Kegyeleti ünnep, változó menetrend

eszak | 2010.10.28 12:03
Miskolc - Nem indít plusz járatokat a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt mindenszentek ünnepe miatt.

Miskolci temetők: késő estig nyitva

eszak | 2010.10.26 19:16
Miskolc - A miskolci Szentpéter kapui temető területére október 30-án minden jármű behajthat, 31-én csak azok az autósok, akik rokkantkártyával rendelkeznek, november 1-én azonban tilos lesz a behajtás.

A sírkertekben már a Mindenszentekre készülnek

boon | 2010.10.26 15:09
Hejőcsabai-, Mindszenti-, Avasi temető: a Mindenszentek és Halottak napja előtt felkerestük a három sírkertet.

Virágvásár Miskolcon: az idén virágzik az üzlet

eszak | 2010.10.25 17:00
Miskolc - Már megkezdődött a halottak napi virágvásár, a kereskedők elégedettebbek, mint tavaly.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában