Helyi közélet

2010.10.04. 14:50

Egy induló, egy befutó

<p>Borsodbóta, Szendrő - A megye negyvennégy településen ért el polgármesterjelölt százszázalékos támogatást.</p>

Versenytárs nélkül nem kunszt nyerni, ám azt elérni, hogy ne is legyen kihívója az embernek, már jelentős teljesítmény. Borsod megyében negyvennégy olyan település van, ahol a polgármestert százszázalékos támogatottsággal választották meg, vagyis a helyhatósági választásokon egyetlen polgármesterjelölt volt, akinek nem akadt ellenfele. Közöttük többen már a sokadik ciklusukat kezdhetik meg. A teljes támogatottság, illetve a polgármesteri székért folyó közdelem iránti érdektelenség főleg a kisebb településekre jellemző, de a megyében egy város is van, ami egy emberként sorakozott fel a korábbi polgármester mögött. SzendrőbenSzaniszló János lett a szavazók száz százalékának támogatásával polgármester. Arra a kérdésre kerestünk választ, szerinte miért nem akadt kihívója?

„Jól átgondolt fejlesztésetek hajtottunk végre az elmúlt években, és úgy gondolom, a lakosság megelégedésére végezzük a munkánkat, amit az is alátámaszt, hogy a képviselő-testület összetételében is alig történt változás”, mondta a régi-új polgármester, majd humorosan hozzátette: „Az egyik barátom azt szokta mondani: két méter magas, százharminc kiló – ki merne kiállni ellene?”

Borsodbóta első emberének személyében sincs változás, Gulyás Jánost, a tavaszi parlamenti választásokon kisebb, lokális sikert elért korábbi polgármestert újra élére választotta a település. Neki sem akadt kihívója, megválasztását a szavazók száz százaléka támogatta. Minek tudja be a sikerét? – tettük fel a kérdést a polgármesternek, aki abban is unikumnak számít, hogy munkáspárti jelöltként nyert helyhatósági választást. „Tanácselnökként dolgoztam 1980 óta, 90-től polgármester vagyok. A faluban azóta folyamatos fejlesztéseket hajtunk végre, és ezzel a lakosság elégedett”, mondta. A munkáspárti vonalra is rákérdeztünk, mire Gulyás János kifejtette: „Valamikor az MSZMP tagja voltam, és nem szeretem a köpönyegforgatást. Most is a becsületes, tisztességes munka híve vagyok, ahogy azt Kádár János is megkövetelte”.

ÉM-SZP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában