Helyi közélet

2010.10.21. 14:51

Az Észak elintézte: javítanak a síneken!

<p>Miskolc - Bár szabványos az átjáró, mégis – lakssoági felvetésre – változtatnak rajta.</p>

Úgy tűnik, az Észak és Agora-levelezőink „elintézték”, javítanak a villamosíneken az Ady-hídnál. Ahogy a Borsod Online is írt róla, az Agorán, az Észak internetes levelező fórumán is több levél foglalkozott vele: a villamosprojekt során kicserélt új villamossín és a közút kereszteződésénél áthajtáskor az átjáró megdobja az autókat. A színtkülönbség ugyanis (Az Észak is megmérte) másfél centi körül van. A projektigazgatóság azzal magyarázta ezt (amely egyik más kereszteződésre sem, csakis erre jellemző Miskolcon), hogy Edilon típusú átjáróról van szó, ami „függőleges lekerekítő ívbe esik.” Ezért a bazaltbeton pályalemezt sík felületként kellett megépíteni, amelyből a sín változó mértékben kiemelkedik. Megjegyzik, a mérnök bemérettette a kivitelezővel, és maximum 16 millimétert mértek, vagyis a hatósági előírásoknak megfelel az átjáró. „Számos európai nagyvárosban működik ilyen, mindenhol, évek óta panaszmentesen”– fűzték még hozzá. A szabvány egyébként két centis eltérést engedélyez.

Döntés született

Agora-levelezőink azonban nem elégedtek meg a válasszal, szerintük sem az autónak nem jó a „bakkanás”, sem a környéken lakóknak az állandó zajhatás miatt. Egyikük, Sass István, aki egyébként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. főmérnöke, egyeztetést kezdeményezett az ügyben az MVK Zrt. vezetőségével, eredménnyel. Ő maga nem kívánt beszámolni az ott elhangzottakról, de a projektigazgatóság megírta nekünk, mi a döntés lényege:

„A kivitelező egy olyan technológiai megoldást keres, amely megoldja az egyébként szabvány szerint elkészült útátjáróval kapcsolatos észrevételt, miszerint áthajtáskor az átjáró megdobja az autókat. Szeretnénk azonban ismételten kihangsúlyozni, hogy a vonatkozó hatósági előírásnak a megépített útátjáró megfelel! Az észrevételek alapján azonban a kivitelező megoldást talál és valósít meg, azért hogy az átjárón való áthajtás kényelmesebb legyen” – írták lapunknak. Hogy konkrétan milyen megoldást? Erről még nem tudunk beszámolni...

ÉM-HM

Zöld Nyíl: Két centivel magasabb, de jó?

eszak | 2010.10.20 14:12
Miskolc - A szakember szerint úgy tökéletes az átjáró, ahogy van az Ady-hídnál. Olvasóink szerint nem...

Olvasó kérdezte: Magasabb a sín - de ez a szabványos

eszak | 2010.10.02 21:21
Miskolc - Miért nem hozták szintbe a villamossíneket a közúti kereszteződésekkel? – kérdezte olvasónk a Zöld Nyíl villamosprojekt kapcsán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában