Helyi közélet

2010.09.23. 12:03

Összehasonlítjuk a miskolci polgármester-jelöltek választási elképzeléseit

<p>Miskolc - Hircsu Ákos, Káli Sándor, dr. Kriza Ákos és Szegedi Márton választási elképzelései.</p>

Hircsu Ákos, SZEME

Munkahely:

A munkahelyteremtés az idei kampányban is központi helyet foglal el. Fontos azonban, hogy minőségi állások kellenek, nem csak a jelenlegi, zömmel minimálbéres helyek. A helyi fiatalokat kell segíteni, hogy vállalkozásokat indítsanak, ahol másokat is foglalkoztathatnak. Ez hozná a legtöbb hasznot a városnak és a munkavállalóknak is. Ezért ú.n. inkubátorházakat hozunk létre, melyek nagyon olcsón bérelhető helyiségeket jelentenek a kezdő vállalkozóknak, akik vállalják, hogy legalább 15 évig Miskolcon maradnak. Így az elvándorlás is megállítható.

Városépítési elképzelés:

A korábbi városvezetések legnagyobb bűne, hogy koncepció nélkül adtak el ingatlanokat. Ez oda vezetett, hogy nem tudunk EU-s belvárosi tömb-rehabilitációs alapra pályázni, mert nincsenek tisztán városi tulajdonú tömbök. Milliárdoktól esünk el, amit magunknak kell pótolnunk. A városfejlesztés sarokköve a turizmus, így például a tapolcai strand családi élményparkként történő újraindítása. Elmaradtak a közmű-fejlesztések, a város több pontján hiányzik a szennyvíz hálózat, sok helyen pedig jelentős felújításra szorul. Ezt pályázatok útján megoldjuk.

A város egészségügyi rendszere:

A betegek számára megterhelést jelent, hogy gyakran órákig kell várakozniuk a rendelőben, ahol sokszor nincs elegendő ülőhely. Az orvosi rendelőkben gyakran nincs a mosdóban szappan, kéztörlő, néhol még meleg víz sem.

Megvizsgáljuk, hogy mely nyereséges szolgáltatásokat és miért szervezték ki a városi kórházakból, hiszen így ezek nem az intézményt, hanem bizonyos vállalkozásokat gazdagítanak ahelyett, hogy az ellátást fejlesztenék belőlük. Újra integrálni szeretnénk az ilyen szakterületi szolgáltatásokat, valamint a kiegészítő tevékenységeket.

A város oktatási rendszere:

Növelni kell a férőhelyek és a csoportok számát a bölcsődékben, óvodákban, valamint csökkenteni kell a tanulók létszámát az iskolai osztályokban, hogy a pedagógusok jobb minőségű munkát végezhessenek.

Lehetővé tesszük, hogy a középiskola évei alatt a diákok magántanár igénybevétele nélkül nyelvvizsgához jussanak, ezáltal nagyban lehetne javítani továbbtanulási esélyeiket és elhelyezkedésüket. Az egyetemmel közösen kell dolgoznunk, hogy a megyében érettségizettek itt is tanuljanak tovább, mert ez óriási nyereséggel szolgálna Miskolcnak is.

Tömegközlekedés:

Az MSZP-s városvezetés egyik legnagyobb bűne a tömegközlekedés tönkretétele, amit maguk is beláttak, ugyanis most, a kampányban igyekeznek korrigálni néhány hibájukat. Ezt egyébként az EU-ban közösségi közlekedésnek nevezik. Már az elnevezés is mutatja az elmaradásunkat. Vissza kell állítanunk a korábbi buszjáratokat, ki kell alakítanunk a szakasz- és átszállójegyek, valamint a chipkártyás bérlet rendszerét, mert nem igazságos, hogy annyit fizet valaki 1 megállóért, mint más 8-ért. Így a bliccelők felszállni sem tudnának, tehát ellenőr sem kellene.

Pénzügyi helyzet, finanszírozás:

Évente több százmillió Ft-ot veszít a város azáltal, hogy kis és középvállalkozások teszik át székhelyüket máshová, ahová az iparűzési adót is fizetik. Visszahívjuk őket Miskolcra, ahonnan az ügyintézés körülményessége miatt mentek el. A megújuló energiaforrások bevonásával a lakosok anyagi terheit és a városi intézmények költségeit is csökkenteni fogjuk. A Holdingot nyereségessé tesszük a közszférával fennálló párhuzamosságaik megszüntetésével. Pl: műszaki ellenőrzés, holdingon kívüli közbeszereztetés. Ingyenessé tesszük a parkolást a miskolciaknak.

Közrend, közbiztonság:

Nevetséges, hogy jelenleg 5 szervezet felel ezért. A rendőrséget és a közterület-felügyeletet megerősítjük, hogy járőrözéssel fenntarthassák a közrendet, szankcionálják a játszóterek, közterek tönkretételét és a szemetelést is. A polgárőrséget jelenlegi formájában megtartjuk, de a szervezettséget javítjuk. Térfigyelő kamerákat telepítünk, amikkel folyamatos megfigyelésre kötelezzük a közterület felügyeletet.

A közösségbe beilleszkedni nem tudókat folyamatosan ellenőrizni, büntetni fogjuk, amíg meg nem változnak, vagy el nem költöznek innen.


Káli Sándor, MSZP

Munkahely:

A Miskolci Ipari Park mára 225 hektáron 3200 embernek ad munkát, rövidesen benépesül a 40 hektáros „Mechapark”. A jövő befektetőinek további 100 hektár terület megvásárlásáról már döntött a közgyűlés. A több ezer embernek munkát adó és sikeres Miskolc Holding Zrt. a térség meghatározó gazdasági tényezőjévé vált. Támogatjuk azokat a vállalkozásokat, akik -  a Bosch példájához hasonlóan - tanszékalapítással vagy a technikai feltételek javításával segítik az egyetemet és az innen kikerülő végzős szakemberek számára munkahelyeket biztosítanak.  Kiemelten támogatjuk azokat a cégeket is, akik az új munkahelyek teremtésénél arra törekednek, hogy „hazahozzák fiataljainkat”. Közmunka programunkat a Kormány kis- és középvállalkozókat támogató programjaihoz igazítjuk.

Városépítési elképzelés:

Az elmúlt 8 évben megteremtettük egy élhető európai város infrastrukturális alapjait.
Fejlesztéseinkkel versenyképessé tettük Miskolcot, melyet külföldi szakmai befektetők is elismernek. Ezen az úton szeretnék tovább haladni, a belváros megújításával párhuzamosan, a városrészek fejlesztésére is jelentős összegeket kívánunk fordítani. Évekkel ezelőtt elkezdtük a „zöld energia” miskolci hasznosításának feltételeit megteremteni. Az önkormányzat tulajdonában tartottuk a vízbázist, és ma már saját biogázerőművel rendelkezünk és Mályi határában bárki láthatja  a geotermikus erőmű fúrótornyát, mely egy-két év múlva Miskolc energiaellátást szolgálja. 

A város egészségügyi rendszere:

Az elmúlt években megújult a Semmelweis kórház néhány részlege (belgyógyászat, szülészet), és további felújításokat tervezünk. Kórházainkat megvédjük, és nem engedjük kiárusítani. Az országosan is gondot jelentő intézményi finanszírozási problémák megoldásában partnerei kívánunk lenni a kormánynak. Tovább akarjuk folytatni az évekkel ezelőtt elindított „Városi Egészség Nap” programsorozatot mely szűrésekkel a prevencióra akarjuk helyezni a hangsúlyt. 

A város oktatási rendszere:

Folytatni kell az elmúlt években kialakult jó kapcsolatot a város és az egyetem között, hiszen a Miskolci Egyetem piac- és versenyképes szakmai képzéseket nyújt az itt tanulók számára. A felsőoktatás mellett nagy hangsúlyt helyezünk a középfokú, ezen belül a szakmunkásképzésre is. Azt akarjuk, hogy fiatalok olyan végzettséget szerezhessenek, amellyel helyben tudnak elhelyezkedni. Célunk, hogy Miskolcaz idegen nyelveket legjobban beszélő város legyen Magyarországon. Ezért kiemelten támogatjuk az iskolai és az iskolán kívüli nyelvoktatást.

Tömegközlekedés:

Jelenleg is zajlik Miskolc elmúlt évtizedeinek legnagyobb tömegközlekedés-fejlesztési beruházása a Zöld Nyíl villamos projekt. Ennek befejezése után egy európai színvonalú    villamosközlekedés jön létre  a városban. Megkezdjük az észak-déli irány kötöttpályás közlekedésének megtervezését és a projekt előkészítését. Tömegközlekedésünkbe a legújabb környezetvédelmi szabályoknak megfelelő járműveket akarunk állítani.

Pénzügyi helyzet, finanszírozás:

Mint minden magyarországi település Miskolc is adóssággal küzd, azonban ennek mértéke közel sem akkora, mint amilyen összegekkel egyesek riogatják a városlakókat. Egy nemrégiben készített felmérés szerint az adósságállományt illetően több nagyváros is megelőz minket. A hitelek felvételének döntő hányada a fejlesztésekhez felvett hitel volt az elmúlt években. Ezzel azonban a város vagyonát, ami jelenleg 202 milliárd forint az elmúlt 8 esztendőben megdupláztuk. A jövőben sok függ majd attól, hogy az állam milyen mértékben kívánja finanszírozni az önkormányzatokat.  

Közbiztonság:

Eddig is számtalan intézkedést tettünk - Városőrség létrehozása, Készenléti Rendőrség Miskolcra költöztetése - és tervezünk a város védelmének érdekében. Lakcímrendeletünkkel az országban egyedülálló módon korlátoztuk a városba betelepülés feltételeit. A csaló fészekrakókat, prostituáltakat, utcán randalírozókat és mindenkit, aki a közrendet zavarja ezután is üldözni, zaklatni fogjuk. Rendet, nyugalmat akarunk az utcákon, tereken, a lépcsőházakban, a közintézményekben!


Dr. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP)

Munkahelyteremtés:

A helyi vállalkozásokat előtérbe helyező lokálpatrióta gazdaságpolitikában látom a jövő zálogát. A miskolci beruházásokat elsődlegesen a miskolciak végezzék el, mert ez több száz munkahelyet jelent helyben. Így a munka és a pénz is a várost és az embereket gazdagítja. Jó módszer erre a vállalkozások laza szövetsége, a klaszter, amely felkészíti a cégeket a közbeszerzési tenderekre. A magunk munkájával és kormányzati támogatással azoknak a vállalatoknak a betelepülését kell segíteni, amelyek világszínvonalú, környezetbarát technológiát használnak. Számukra tematikus ipari parkokat tervezünk létrehozni, amelyekben a helyi kis- és középvállalkozások beszállítóként működhetnek közre. 

Pénzügyi helyzet, finanszírozás:

Az elmúlt 8 évben hússzorosára nőtt Miskolc adóssága. Ma minden városlakóra több mint negyedmillió forint adósság jut. Ez egyértelműen a városvezetés felelőtlen gazdálkodásának a végeredménye. A pénzügyi helyzet stabilizálásához az első lépés a szigorú gazdálkodás bevezetése, a költségvetési fegyelem betartása, a pazarlások megszüntetése. Az utóbbi években a jövedelmező tevékenységek magánkézbe kerültek, ami elvonta a bevételeket a várostól. Ezért ma a 60 önállóan gazdálkodó városi intézmény nagy része súlyos finanszírozási gondokkal küzd. Látványberuházások helyett a gazdasági élet pezsdítésére kívánok minden külső és belső forrásunkat felhasználni.

Városi egészségügy:

A Miskolcon működő egészségügyi intézmények munkájának összehangolását tartom a legfontosabbnak. Egységes rendszert kell kiépíteni, amely alkalmazkodni tud a változó helyzetekhez is. Része ennek a 24 órás ügyeleti rendszer, amely az éjjel-nappali háziorvosi ügyelet mellett a fogászati ellátást is magában foglalja. A városi kórház működtetéséből kiszervezett tevékenységek jelenleg magáncégeket gazdagítanak, miközben az intézmény csődközeli helyzetben van. Határozott szándékom, hogy a jövőben ismét közintézményként működjön a Semmelweis, az ott dolgozókat pedig közalkalmazottként foglalkoztassuk. 

Közbiztonság:

A törvények mindenkire vonatkoznak, annak betartása és betartatása az elsődleges. A rend és a közbiztonság fenntartása a hatósági jogkörrel rendelkező szervezetek, a rendőrség és a közterületfelügyelet feladata. Ezeket a hatóságokat szándékozom megerősíteni, technikai feltételeiket térfigyelő kamerákkal is javítani, hogy hatékonyan tudjanak fellépni a rendbontók ellen.  A közbiztonság fenntartásában a polgárőr szervezetekre számítok, amelyek már bizonyították tevékenységük fontosságát. Az önkormányzat költségvetéséből fizetett Városőrség működtetése nem jó megoldás, mert a városőröknek nincs joguk intézkedni, ugyanolyan emberek, mint bárki más.

Tömegközlekedés:

A kormány által támogatott elkerülő utak építésének mielőbbi megkezdésével tehermentesíthető a városon átmenő forgalom. A Szinva melletti régi kerékpárutak megnyitásával, illetve újak kialakításával lehetőséget szeretnék teremteni a környezetbarát közlekedésre. A város tömegközlekedésének ésszerű szervezésével újra vonzóvá tehető a villamos- és buszközlekedés, ami valódi alternatívája lehet a személyautónak. A gazdaságossági szempontokat figyelembe véve olyan autóbuszvonalak is kialakíthatónak tartok, amelyek átszállás nélkül kötik össze egymással a turisztikailag fontos városrészeket.

Városépítési elképzelések

A fejlesztéseket a közérdek érvényesítésének alárendelve, a városlakókkal együtt kialakított elvek alapján kívánom megvalósítani.  A történelmi értékek megtartása mellett az élhető, megtartó erejű város jövőképének megfelelő tereket, utcákat kell létrehozni a belvárosban és a városrészekben. A lakóövezetekben a területi határokon belüli központi terek kijelölésével helyi piacok, koncentrált szolgáltatások megvalósításával csökkenthető a városi közlekedés terhelése. Miskolctapolca legyen ismét kiemelt üdülő- és pihenőövezet, rangját vissza kell adni, strandját a városnak kell megépítenie.

A város oktatási rendszere

A legjobbat kell adnunk gyermekeinknek tanárból, tananyagból, étkeztetésből, iskolai felszerelésből, iskolai és iskolán kívüli programokból egyaránt. A minőségi oktatáshoz szükséges, hogy lehetőség legyen Miskolcon az egymást erősítő tehetséggondozásra és felzárkóztatásra. A gyermeksport lehetőségeinek bővítése az egészséges társadalom iránti kötelesség. A szakképzés területén egy rugalmas, a munkaadók igényét kiszolgáló iskolai hálózat kialakítása elengedhetetlen – megköveteli ezt a munkaerőpiac is. A Miskolci Egyetemen végző friss diplomások nagy része ma elhagyja a várost és a régiót. Lehetőséget kell kínálni számukra az itt maradásra - de ez már munkahelyteremtési feladat.


Szegedi Márton, Jobbik

Munkahely:

A Jobbik a helyi adottságok figyelembevételével , valamint a város gazdálkodásának teljes átalakításával kidolgozta munkahelyteremtési programját. Felszámoljuk a mostani pazarló segélyezési rendszert. Létrehozzuk a B-A-Z megyén átívelő közmunka-  és szociális műhelyrendszer programot. Megyénk és városunk energiarendszerét zöld- és megújuló alapokra helyezzük, valamint megerősítjük a helyi kis- és középvállalkozókat és mezőgazdasági termelőinket. A Jobbik programja mindenkinek munkalehetőséget teremt, aki dolgozni szeretne, viszont minden olyan munkaképes embertől megvonja a segélyeket, aki nem hajlandó érte megdolgozni.

Városépítési elképzelés

Miskolcot a magyar kultúra, a rend és a biztonság fővárosává fogjuk tenni, új művészeti és kulturális központokat teremtünk. Megfékezzük a multik féktelen terjeszkedését, és helyette ismét a kis- és középvállalkozóké lesz a főszerep, visszahozzuk az életet a városszéli csarnokáruházakból a városba. Új piactereket hozunk létre, felélesztjük a tapolcai strandot, az Erzsébet-fürdőt, Tapolcát és Lillafüredet, valamint az egyetemre építve új tudományos központokat, és Miskolc adottságaira építve, új turisztikai attrakciókat hozunk létre.

A város egészségügyi rendszere

A város egészségügyi rendszerébe határozott, kemény kézzel kell belenyúlnunk, ugyanis kórházainkban, orvosi rendelőinkben, a színvonal balkáni szintre süllyedt. Megakadályozzuk a szakképzett orvosaink és egészségügyi dolgozóink külföldre vándorlását, a fizetések és a munkakörülmények normalizálásával. Felülvizsgáljuk egészségügyi intézményeink teljes gazdálkodását. Rendelőintézeteinkbe szigorú ellenőrzési rendszert vezetünk be, hogy várótermeink, ne a viselkedni nem tudó és nem akaró, félrészeg, ingyen ellátottaktól legyenek elviselhetetlenek, hanem az adófizetőket szolgálják.

Oktatási rendszer:

Tehetségalapú oktatási rendszert vezetünk be, hogy a tanulni nem akaró gyerekek ne lehetetlenítsék el egész osztályok munkáját és fejlődését. A gyenge képességű és szocializációs nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztésére speciális szakembergárdát és fokozott figyelmet szentelünk. A törvény teljes szigorával fogunk lesújtani azokra a szülőkre, akik nem járatják iskolába gyermekeiket, és ezektől a családoktól megvonjuk a segélyeket. Fel fogjuk számolni a tudatlanságot és az iskolázatlanságot, mert ez a legnagyobb gátja a társadalom fejlődésének.

Tömegközlekedés:

Miskolcon a személyautók létszámának ugrásszerű növekedése és a parkolóhelyek hiánya miatt lassan nálunk is állandósulni fognak a forgalmi dugók, mint Budapesten. Ezen csak a tömegközlekedés színvonalának javításával , és új bicikli utak létesítésével tudunk változtatni. Természetesen nem ilyen esztelen módon, mint ahogy ezt az elmúlt 8 év kormányzata tette. Terveink között szerepel a részben zöld-energiával működtetett trolibuszvonal, valamint saját termelésű biogáz és biodízel működtetésű buszvonalak létrehozása, amely nem csak környezetbarát, hanem hosszútávon rendkívül gazdaságos is.

Pénzügyi helyzet és finanszírozás:

El fogjuk számoltatni, és önfenntartó-börtönökben méltó büntetéshez juttatjuk azokat a politikusbűnözőket, akik az elmúlt 8 évben jégcsarnokszerű hidegvérrel és Zöld-nyíl szerű gyorsasággal gátlástalanul lopták az adófizetők pénzét. Rendet teszünk az esztelenül gazdálkodó Miskolc Holdingon belül, ugyanis az eddigi gyakorlattal szemben, gazdaságosan és haszonnal is működtethetők a város cégei. Újra fogjuk tárgyalni a város hiteleit, mivel azok esztelen feltételekkel, javarészt svájci frank alapon lettek felvéve.

Közbiztonság:

Megerősítjük a rendőrséget, mert rendőreink a jelenlegi nevetséges fizetések és normális eszközök hiányában, képtelenek rendet tartani a városban. Létrehozzuk a városi csendőrséget. Megalapítjuk az önfenntartó börtönöket, hogy a börtönlét valóban büntetés legyen, és egy rab egy havi fenntartása ne kerüljön több mint 200 ezer forintjába az adófizetőknek.  Felszámoljuk a cigánybűnözést. A beilleszkedni nem tudó és nem akaró, környezetüket ellehetetlenítő embereket ki fogjuk telepíteni Miskolcról.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában