Helyi közélet

2010.09.27. 20:05

Önkormányzati választás 2010 | A szegregáció nem bőrszínfüggő

<p>Sajószentpéter - A velük való együttműködéssel lehet felemelkedésre bírni a cigányságot.</p>

Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára volt a vendég azon a sajtótájékoztatón, amelyet Barta József, Sajószentpéter fideszes polgármesterjelöltje tartott hétfőn délután. Balog Zoltán elmondta: oda kell menni, ahol a problémák vannak ezért munkatársait arra biztatja, hogy ha bárhol járnak is, ott mindenképpen menjenek ki a cigánysorra, majd beszéljenek azokkal az emberekkel, akik a problémák megoldásáért tenni tudnak és akarnak. Ilyen személy a sajnos a rendőrkapitány, mert tagadhatatlan, hogy a társadalom perifériájára szorultak közül sokan választják megélhetésük fedezetéül a bűnözést. Ez Balog Zoltán szerint megengedhetetlen, mert az emiatt kialakult előítéletek azokat is sújtják, akik tisztességben viselik szegénységüket. Rendnek kell lennie, és ennek záloga az erős rendőrség. A törvényeket be kell tartani, ám aki betartja, annak lehetőséget kell adni, munkahelyet, versenyképes tudást adó színvonalú iskolát kell biztosítani. Ezt követően Balog Zoltán ennek lehetőségeiről, szóba jöhető módszereiről beszélt, majd átadta a szót Barta Józsefnek, aki ismertette elképzeléseit. Sajószentpéteren három pilléren kell állnia a felzárkóztatásnak, mondotta Barta József. Az első a kormányzati intézkedések, a második a városvezetők kötelessége, amivel a leszakadókról gondoskodni igyekszik, a harmadik pedig az együttműködés – be kell vonni a munkába az érintetteket, akik a védőnőket, pedagógusokat is segíthetik a munkájukban. Szinte már a fogantatás pillanatában ott kell lenni, hogy a felnövekvő generáció már egy egészen más értékrend alapján élhessen – mondta Barta József.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában