Helyi közélet

2010.09.21. 09:27

"Mély válságot él át az ország"

<p>Sárospatak - Sárospatakon tartott előadást az Országgyűlés elnöke. Interjú Kövér Lászlóval!</p>

ÉKN: A pataki előadáson is elhangzott, hogy a kormány azt szeretné, ha az önkormányzatok mögé állnának, mert könnyebb azokkal együttműködni, akik azonos értékrendet vallanak.

Kövér László: Négy évvel ezelőtt az önkormányzati választásokat követően elhangzott az, hogy azok az önkormányzatok számíthatnak kormányzati segítségre, akik hűek maradtak a kormányhoz. Mi nem ezt a gyakorlatot szeretnénk folytatni. Olyan mély válságot él át az ország, amelynek megoldása elképzelhetetlen összefogás nélkül. Nemzeti együttműködésre van szükség, mert enélkül nem biztos, hogy vissza tudjuk húzni a szakadék széléről az ország szekerét. Ha a Fidesz-kormány kudarcot vallana, akkor az nem a Fidesz bukása lenne, hanem az egész ország kerülne egy olyan mély gödörbe, ahonnan nem tudom, van-e visszaút. Ezért számítunk mindenki munkájára. Természetesen sokkal könnyebb azokkal együtt dolgozni, akikkel hasonló értékrendet képviselünk.

ÉKN: Az is elhangzott, hogy ennek az önkormányzati választásnak nagy tétje van a kormány szempontjából.

Kövér László: Az ország többsége tavasszal véleményt nyilvánított az előző kormány munkájáról. Azóta eltelt több mint száz nap és számunkra egyáltalán nem mindegy, hogy az ország többsége az általunk elkezdett utat jónak gondolja, vagy éppen úgy dönt, hogy már az első lépéseket is elhibáztuk. Ha október 3-án az emberek többsége nekünk szavaz bizalmat, az erőt ad. Az önkormányzati választás azért nagyon fontos a számunkra, mert itt az emberek azokat a képviselőket és polgármestereket választják meg, akikkel napi kapcsolatban vannak. A kormány számára a polgármesterek egy fontos ellenőrző szerepet kontrollt, tanácsadói hátteret jelentenek, hiszen minden kormányzati döntés haszonélvezői vagy éppen elszenvedői a választópolgárok, akiktől a választott vezetőiken keresztül érkezhet el hozzánk a visszajelzés, hogy jól döntöttünk, vagy éppen át kell gondolni néhány lépésünket.

ÉKN: Többször is felvetődött a Fidesz részéről, hogy a jelenlegi államigazgatási rendszer átgondolására van szükség.

Kövér László: Takarékoskodni kell, hiszen mi 2002-ben úgy adtuk át az országot, hogy az államadósság a nemzeti összjövedelem 53 százaléka volt, ma ez a szám 80 százalék. Ha nem lesz több pénz az eddiginél, márpedig – az MSZP-SZDSZ kormány által felhalmozott adósságteherből következően – egy darabig még nem lesz, akkor a feladatokat kell csökkenteni. Ha egy feladat szükségtelen, akkor meg kell szüntetni, ha pedig nem az, meg kell nézni, hogy ott van-e, ahol azt a legjobban el tudják látni. Van olyan megye, ahol a költségvetés felét elviszi a megyei kórház működtetése. Ezért át kell tekintenünk az egészségügy és az oktatás helyzetét, és meg kell nézni, mi az a feladat, amit az önkormányzatoktól át kell vállalni. Az egész állam működését át kell tekintenünk és újra kell gondolnunk, hogy Magyarország működőképes maradjon.

ÉKN: Az MSZP provokációnak nevezte, amikor parlamenti elnöknek jelölték. Megválasztása óta miként tud együttműködni a szocialistákkal?

Kövér László: Túl vagyok már egy négyszemközti megbeszélésen Újhelyi Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, és Mesterházy Attilával, az MSZP frakcióvezetőjével. Egyebek mellett abban egyeztünk meg, hogy a Ház működését illetően mindannyian törekszünk a korrekt együttműködésre. Ez a legkevesebb, hiszen az országgyűlésnek működnie kell.

- Bánhegyi Gábor -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában