Helyi közélet

2010.08.13. 16:49

DVTK: Megtörtént az elszámolás

<p>Csütörtökön még kérdéses volt, hogy a diósgyőri labdarúgócsapat pályára lép-e a nyitófordulóban (vasárnap, 19 óra, Budapest, NB II Keleti csoport, 1. forduló: REAC – DVTK), ugyanis a csütörtöki tréning kezdetén a labdarúgók edzés helyett megbeszélést tartottak, amelyen arról esett szó, hogy folytatják-e a közös gyakorlásokat (pénteken és szombaton), illetve játszanak-e a hét végén (vasárnap).</p>

A játékosok attól tették függővé mindezt, hogy beteljesül-e Orosz Lajos, Miskolc alpolgármesterének és Nagy Bélának, a klubot működtető DFC Kft-nek kedden, a játékosokkal és az edzőkkel történt találkozóján tett ígérete, amely szerint az elmaradt fizetéseik közül minimum egy havi járandóságukat megkapják. Portálunk értesülése szerint a játékosok és az edzők egy havi alapilletményét még csütörtökön elutalták, ami csak egy bizonyos része a havi apanázsuknak, így az volt a kérdés, hogy sikerül-e pénteken előteremteni a város-, illetve a klubvezetésnek a hiányzó összeget. Ebben reményre adott okot az a péntek délelőtti nyilatkozat, amelyet Veres László, a miskolci városháza szóvivője tett: ,,Megtörtént az elszámolás a DFC Kft. részéről az önkormányzat felé, a májusi és júniusi támogatásokkal kapcsolatos számlák bemutatásra és elfogadásra kerültek, így nincs akadálya annak, hogy a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság számára a lehető legrövidebb időn belül folyósításra kerüljön további pénzösszeg."

Mint arról a hét elején beszámoltunk: mivel a DFC Kft. vezetése a májusban és júniusban kapott pénzzel (összesen 20 millió forinttal) nem számolt el az önkormányzat felé, így nem folyósították részükre a júliusi támogatást (7 millió forintot). A havi támogatások között azért van 3 millió forintos eltérés, mert a miskolci önkormányzat, a legutóbbi, június 24-én megtartott közgyűlésén úgy döntött, hogy az NB I-ből kiesett csapat havi támogatását 10 millió forintról havi 7 millió forintra változtatja meg, az NB II-re (2010. december 31-ig, vagyis a jövő évi támogatásról az októberi helyhatósági választások után már a várhatóan új összetételű önkormányzati képviselő-testületnek kell döntenie).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában