Helyi közélet

2010.07.13. 12:35

ÁNTSZ: Nem érkezett panasz a tardi háziorvos ellen

<p>Tard - Nem érkezett panasz a tardi háziorvos ellen, a beérkezett adatok alapján a településen minden gyerek megkapja a kötelező védőoltásokat.</p>

Arról sem volt bejelentés, hogy gond lenne a terhességi tanácsadással, vagy a halottak vizsgálatával - reagált a Független Hírügynökség kérésére az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvosa arra a hírre, miszerint két hónapja nem ad be egyetlen kötelező védőoltást sem Keszthelyi Gyula tardi házirovos, és nem végez terhességi tanácsadást és halottvizsgálatot sem. Keszthelyi Gyula a hírügynökségnek azt mondta: mivel az illetékesek nem reagáltak eddig a leveleire, ezzel az akcióval kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy hiányos a háziorvosok és az OEP közötti finanszírozási szerződés.

A tardi háziorvos, már több akciójával is a média érdeklődési központjába került. Például tavaly, amikor azt kezdeményezte, hogy az orvosok irassanak alá a betegekkel szerződést, ha az oltást kér az újinfluenza ellen. Szerinte ugyanis nem az orvosok a felelősek az oltóanyag mellékhatásaiért. Idén januárban pedig autója leállításával és mobiltelefonja kikapcsolásával tiltakozott a parxisok finanszirozásának csökkentése ellen.

Keszthelyi Gyula most azért nem akarja beadni többek között a kötelező védőoltásokat, mert mint mondja: az OEP-pel kötött szerződése valójában részlegesen semmisnek mondható. Mint mondja: egy 99-es kormányrendelet értelmében a védőoltások beadását, a terhességi tanácsadást, a halottvizsgálattal kapcsolatos orvosi szakértői tevékenységeket nem az E alapból, hanem a központi költségvetésből finanszírozzák. Tehát a központi költségvetésből ezeknek az ellátásoknak a fedezetére átutalják a pénzt az OEP-be, de Keszthelyi Gyula szerint a nyilvánosságra került adatok alapján az OEP nem utalja tovább a háziorvosoknak, pontosabban nem lehet tudni, hogy a pénztár mire használja fel ezt a pénzt.

A tardi háziorvos már az OEP-nél, az ÁNTSZ-nél, sőt a legfőbb ügyésznél is jelezte a jogi ellentmondást, azonban egyelőre nem kapott választ. Ezért döntött úgy, hogy megtagadja a fenti ellátásokat. Mint mondta: "úgy látszik az orvosok jogsérelmére csak betegek jogsérelmével lehet felhívni a figyelmet".

Keszthelyi Gyula egyébként nem tudta megmondani, hogy pontosan mekkora kár érte az orvosokat emiatt a jogi hiányosság miatt. A tardi háziorvos felhívta azonban arra a figyelmet: amennyiben nála ellenőrzik a bevételeket, mindenről pontos elszámolást kell adnia. Ugyanezt várná el a legfelsőbb szinteken is - tette hozzá.

Az ellenőrzésért felelős ÁNTSZ kistérségi intézeténél, amelyhez Tard is tartozik, azt mondták: nem érkezett panasz a háziorvos ellen, a településen az adataik alapján a gyerekek és a felnőttek is megkapják a megfelelő ellátást.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában