Helyi közélet

2010.07.05. 19:29

Miskolci Fidesz: újrakezdik

<p>Miskolc - A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-i ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét.</p>


19:12 | Feloszlatták a miskolci Fidesz szervezetét: újjáalakítják és újjászervezik

"Helyes döntés volt"

– Helyes döntés volt az újjászervezés – fogalmazott Nagy Kálmán (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselője. Szerinte azért volt helyes lépés, mert a frakciónak jobban fel kellett volna tárni a Miskolcra jellemző problémákat, ezt azonban a városi szervezet tagjai nem tették meg. Kérdeztük, szerinte lesz-e elegendő idő az újraszervezésre, hiszen az önkormányzati választások időpontja erősen közeledik.

Nagy Kálmán szerint ez semmi hátrányt nem jelent, hiszen a munka jelentős része eddig is a választókerületekben folyt, az avasi választókörzetben őt is nagyon sok fiatal, tehetséges ember vette körül, akik feladatot kaphatnak az újjáalakult szervezetben is.

Jeleztük, a választmányi elnökség szerint a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, és a kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani. Kérdeztük, érzékelte-e ő is ugyanezt. Az országgyűlési képviselő azt válaszolta, a választások alkalmával nem kapott támogatást a miskolci szervezet vezetőitől.

Kriza Ákost támogatják

– Nem a megszűntetés a párt célja, hanem egy kisebb, hatékonyabb, átláthatóbb alapszervezet létrehozása – mondta lapunknak Krakkó Ákos, a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöke. Elmondása szerint újraszervezésről van szó, ami azt jelenti, hogy a szervezet megválik az inaktívvá vált tagoktól, de kiegészülhet több, a Fideszt támogató civil szervezettel, párttal, akár a helyhatósági választáson jelölt személy segítői is a párt tagjává válhatnak, ha igénylik. Kérdeztük, miért épp Miskolcon döntöttek az újraszervezés mellett. Krakkó Ákos az inaktív tagok nagy számára hivatkozott válaszában.

Elmondta, az újjászervezésre Bíró Márk regionális igazgatót kérték fel, mégpedig azért őt, mert Egerben már „levezényelt” az év januárjában hasonló újraszervezést. Szerinte az önkormányzati választásokon való résztvétel csak sikeresebb lehet egy kisebb, jól szervezett, aktív párttagsággal, mint a jelenlegivel.

Krakkó Ákos még hangsúlyozta, a Fidesz szombaton tartja országos választmányi ülését, ahol személyi kérdések is szóba kerülhetnek, itt a párt miskolci polgármester-jelöltjeként Kriza Ákost fogják támogatni. Az ő személyes javaslataitól függhetnek az önkormányzati képviselőjelöltek személyei.


18:12 | A regionális pártigazgató szervezi újjá a Fideszt Miskolcon

Lapunk, az Észak-Magyarország először június 25-én írt erről. Akkor a Fidesz helyi képviselői azt nyilatkozták: volt ilyen irányú kezdeményezés, de hogy döntés született volna a feloszlatásról, arról akkor – lapunknak adott nyilatkozataik szerint – nem tudtak. A kormánypárt parlamenti frakciójának sajtóosztályán akkor azt a tájékoztatást kaptuk: a párt országos választmányi ülésén a napirendi pontok között szerepelt a miskolci szervezet újjászervezése. A részleteket azonban csak akkor hozzák nyilvánosságra, amikor a szervezet tagjai már megkapták a változásokról szóló hivatalos értesítést – tudatták.

Bár úgy tudjuk: nem minden érintett kapta még meg az értesítést, de a távirati iroda beszámolója hosszan idézi a szervezet feloszlatásáról szóló határozat indokolását. Egyebek között azt írják: a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, s a szövetség elnöke által kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani, munkájukat - annak hatékony segítése helyett - esetenként még gátolták is - rögzíti az értesítés.

"Nem úgy volt"

Az Észak-Magyarországnak Szinay Attila, a Fidesz korábbi miskolci elnöke, jelenlegi miskolci közgyűlési frakcióvezetője azt mondta: ő még nem kapta meg az említett határozatot. Elnöksége idején – 2007 és 2009 között – biztosan rendben működtek a dolgok, és nem úgy, ahogyan az általunk idézett határozati szövegben szerepel. Bár később nem volt már tagja a Fidesz miskolci elnökségének, de információi szerint Lenártek András elnöksége idején is rendben ment minden. Kérdésünkre – nem gyengíti-e a pártja pozícióit, hogy röviddel a helyhatósági választások előtt történik ez –, azt felelte: reméli, hogy akik ezt kezdeményezték, felmérték, mivel jár a döntés, és hogy ez nem rontja a választási esélyeiket. Párttagságtól függetlenül az a céljuk, hogy legyőzzék a miskolci MSZP-s vezetést az őszi választáson – tette hozzá. Megtudtuk: kéri majd a tagsági viszonya folytatását (aki nem teszi ezt, annak a szervezet feloszlatásával megszűnik a párttagsága is, a kérvényezés esetén pedig a választmány elnöksége dönt a tagság folytatásáról, vagy megszüntetéséről).

A miskolci helyi szervezet újjászervezésével Bíró Márkot bízták meg – a Fidesz regionális igazgatóját (egyben Nógrád megyei képviselőjét eddig nem tudtuk utolérni.). Nem sikerült beszélnünk a Fidesz jelenlegi miskolci elnökével, és a párt több, meghatározó helyi politikusával sem.


Ülésezik a miskolci közgyűlés

boon | 2010.06.24 18:06
Miskolc - A nyári szünet előtti utolsó miskolci közgyűlési ülést tartják csütörtökön. Munkatársunk helyszíni tudósítása!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában