Helyi közélet

2010.07.28. 16:47

Ki látta őket?

<p>Miskolc - Borsodi arcok a leginkább keresett 100 bűnöző listáján.</p>

A közelmúltban frissítette a rendőrség a száz leginkább keresett magyar bűnöző listáját. A TOP 100-ban borsodiak is szerepelnek.

Itt van mindjárt a körözési lista második helyén szereplő, negyven éves Magyar Róbert, aki ellen a Fővárosi Bíróság adott ki nemzetközi elfogatóparancs több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott büntetőeljárásban. A Fekete Sereg néven a budapesti éjszakai életben közismertnek számító bűnbanda irányításával is kapcsolatba hozott Magyar Róbert házi őrizetből szökött meg, miután kiengedték az előzetes letartóztatásból, ahol már letöltötte az ott letölthető maximális három évet.

A lista 19. helyén egy nő szerepel, Nagy Gusztávné, született Rézműves Márta. A 73-as születésű asszony iránt a Miskolci Városi Bíróság adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, de a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai is beszélni szeretnének vele egy rablás körülményeiről.

Harminckettedikként szerepel a körözési listán Takács Sándor, ellene négy elfogatóparancs van érvényben, köztük a B.-A.-Z. Megyei Bíróság által kibocsátott, de a Fővárosi Bíróság bv-csoportja is kíváncsi rá, éppen merre tartózkodik.

Nem sokkal lemaradva követi őt a listán Szakál András, aki ellen hat körözés van érvényben, ezek egyikét, egy európai elfogatóparancsot a borsod megyei bíróság bocsátotta ki.

Hatvanadik a listán ismét egy hölgy, az öt elfogatóparancsot „birtokló” Mezei-Belényesiné Pongo Anikó, akit a Miskolci Városi Bíróság kerestet, de a városi kapitányság nyomozói is szeretnék megtalálni, ugyanis csalás megalapozott gyanújával folyik itt ellene eljárás.

Végül a TOP-100 74. helyén szerepel Vágási Tibor, aki ellen hat elfogatóparancsot adtak ki, többek között a Miskolci Városi Bíróság és a miskolci rendőrkapitányság – a rendőrök Vágási Tibort közokirat-hamisítás miatt szeretnél elszámoltatni.

ÉM-SZP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában