Helyi közélet

2010.07.11. 17:48

Egy hétvége a ruhahegyeken

<p>Felsőzsolca - Önkéntesek segítségével válogatták a hétvégén a Zsolcára érkezett ruhaadományt.</p>

Rengeteg adomány érkezett az elmúlt hetekben Felsőzsolcára, ám ezek egy részét a lakosság nem kaphatta meg. Ennek egyedüli oka az volt, hogy a temérdek ruhanemű ömlesztve gyűlt jó néhány, tornaterem méretű raktárban – az osztást egészen addig nem lehetett elkezdeni, amíg biztossá nem vált, hogy minden rászorulónak jut belőle.

A hétvégén az LMP által toborzott önkéntesek lepték el az ideiglenes raktárakat, és hozzáláttak szelektálni a ruhaneműt. Szombaton ás vasárnap harmincöt önkéntes bontogatta a zsákokat és osztályozta férfi, női, gyermek és selejt kategóriákba az adományokat, tudtuk meg Subicz Róberttől, a párt választmányának helyszínen tartózkodó tagjától. Az adományok kezelését a zsolcai képviselő-testület döntése alapján egy héttagú helyi csoport koordinálja; Orosz Csaba, a csoport vezetője munkatársunknak elmondta, hétfőtől már osztani fogják a ruhaadományokat. A rendszer „turkálójelleggel” működik majd, az előre kiértesített árvízkárosultak az adományátadó helyeken maguk válogathatják össze a nekik tetsző, számukra szükséges holmikat, melyekből családtagonként egy-egy zsáknyit vihetnek magukkal.

Egyelőre egy osztásban gondolkodnak, de ha lesz elég használható holmi, még egy hullámban válogathatnak majd az árvíz által sújtott zsolcaikak. Hogy a többszöri átválogatás következtében ne romoljon folyamatosan a minőség, a készletet folyamatosan pótolják majd – mesélte a válogatásban részt vevő egyik helybeli hölgy, Franczuz Istvánné. Az adományosztásban a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai is részt vesznek, akik a már bejáratott rendszerük alapján tartják nyilván, ki milyen adományt kapott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában