Helyi közélet

2010.07.09. 10:50

Becslések szerint minden tizedik embert érintenek az árvíz- és viharkárok

<p>Az egyik vezető lakásbiztosító számításai szerint minden tizedik, azaz körülbelül egymillió embert érintenek közvetlenül a májusi és júniusi vihar- és árvízkárok Magyarországon. A hétvégi viharok egyébként ismét Borsodban okozták a legtöbb kárt; az árvízkárok 70 százalékát ebből a megyéből jelezték. Bánrévén, Sajópüspökiben és Putnok térségében a jég pusztított, szerdán pedig a Nógrád megyei Litkén és Szécsényen volt újabb jégverés.</p>

Az AEGON Magyarországhoz májusban és júniusban 53 ezer, szélsőséges időjárás okozta kárról érkezett bejelentés. A már kiutalt kártérítés pedig az év első hat hónapjában 2,32 milliárd forint volt. Ez az összeg alig marad el a tavaly, az egész év során kifizetett 2,49 milliárd forinttól. A még függőben lévő károk értéke 1,67 milliárd forint, így az elmúlt másfél hónap szélsőséges időjárása 4 milliárd forintjába került a biztosítónak.

A legújabb, júliusi kárbejelentéseket összesítve a főváros áll az első helyen a települések sorában. Innen 285 bejelentés érkezett az AEGON-hoz, melyet Bánréve, Szeged, Szentes és Pécs követ 95, 62, 53, illetve 46 bejelentéssel. A legtöbb kárt a vihar, de a jégverés, a felhőszakadás és az árvíz is komoly anyagi kárt okozott. Az ügyfelek által becsült kár 375 millió forint - közölte az AEGON.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában