Helyi közélet

2010.06.10. 17:52

Kevesebb munkanélküli, több munkahely

<p>Miskolc - A nyilvántartott álláskeresők létszáma és a munkahelyek száma párhuzamosan nőtt a megyében.</p>

Az Észak-magyarországi Regionális Munkügyi Tanács legutóbbi ülésén a napirenden szerepelt többek között a decentralizált idei felhasználásáról szóló tájékoztató és a régió aktuális munkaerő-piaci helyzete. Gúr Nándor a tanács soros elnöke elmondta: a régióban 2010-ben több mint 40 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók. Ez több mint 20 százalékkal haladta meg az elmúlt év hasonló időszakát. A támogatott és támogatáshoz nem kötött létszámigények hasonló számban bővültek, ám utóbbi mintegy kétharmadával felülmúlta az előző év azonos időszakában jelenkezőt – emelte ki az elnök. Hozzátette még a volt miniszter hagyott jóvá a megyében 42 pályázatott mintegy 534 millió forint értékben, mely közel 400 új munkahelyet eredményezhet.

Kisebb, mint az átlag

A nyilvántartott álláskeresők létszáma és a munkahelyek száma párhuzamosan nőtt a megyében – tájékoztatott Szabó József, a munkaügyi központ főigazgatója. Öt újonnan alakított cég elégíti ki munkaerőigényét és tíz munkahely jelzett 10 fő fölötti létszám bővítést – tette hozzá. Ezek azonban még nem jelentkeztek a munkaügyi kirendeltségeken. A nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya Észak-magyarországon több mint 20 százalék volt május végén, mely a régiók rangsorában továbbra is a legkedvezőtlenebb – ismertette a főigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában