Helyi közélet

2010.06.28. 19:50

"A bérleti díj legyen nulla forint" - Főutcai helyzetkép Miskolcon

<p>Miskolc - A főutcai kereskedők szerint a bérleti díjkedvezmény csupán szemfényvesztés.</p>

Elégtelennek nevezte több főutcai kereskedő is azt a bérleti díj kedvezményt, amelyet a legutóbbi testületi ülésen szavaztak meg a képviselők. Mint arról az Észak-Magyarország korábban beszámolt, a főutcai boltok tulajdonosai arra panaszkodnak, mióta Zöld Nyíl villamosprojekt elkezdődött, azóta csökkent a forgalmuk. Ezért a MIK Zrt.-hez, illetve a városvezetéshez fordultak, kérve őket a méltányosságra.

Az újabb kedvezményről a júniusi testületi ülésen döntöttek. Azért újabb, mert tavaly szeptemberben már elfogadott egy rendeletet a közgyűlés, mely szerint a villamos projekt kivitelezési munkálatai által okozott esetleges hátrányok kompenzálására, a pénzügyi válság hatásainak csökkentése érdekében a bérleti díjból 20 százalék kedvezményt biztosít a bérlőknek. Ez, a most elfogadott javaslat által úgy módosul, hogy a negyedik negyedév kedvezményét előrehoznák a harmadik negyedévre, addig míg újra nem indul a villamosforgalom a sétálóutcában. A villamos újraindulásakor azonban visszaáll az eredeti bérleti díj – tartalmazza a rendelet. Amely arról is rendelkezik, hogy ezt a kedvezményt csak azok vehetik igénybe, akik hátralékkal nem rendelkeznek.

A testületi ülésen az ellenzék részéről elhangzott: az indítvány látszólag segít csak a bérlőkön, a gyakorlatban nem. Az biztos – fogalmazott Lenártek András (Fidesz) önkormányzati képviselő– nagy a különbség aközött, amit a bérlők szeretnének, és amit a város a javaslatban kínál számukra. Ebben ugyanis arról van szó – fogalmazott –, azt a 20 százalék kedvezményt, amelyet a harmadik negyedévben pluszban adunk, azt a negyedik negydévben visszavesszük.

Dr. Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető szerint a tavaly szeptemberben megszavazott kedvezmény is 180 millió forint kiesést jelent a városnak. Hangsúlyozta: olyan bérleti díjat, amit a kereskedők szeretnének, nem tudnak biztosítani, azaz, hogy nulla forintot fizessenek. Azzal, hogy előrehozzák a kedvezményt, és így 40 százalékkal kevesebbet kell fizetni az üzletekért, nagy segítség, hiszen a nyár, a villamosprojekt nélkül is nehéz időszak a kereskedők számára – magyarázta. Hangsúlyozta: a MIK Zrt. gazdálkodása sem véges, további kedvezményeket lehet javasolni, de ennek nincs meg a gazdasági alapja.

"Ez csupán szemfényvesztés..."

Elfogadhatatlannak tartja az önkormányzat által megszavazott kedvezményt Kondás Vilmos is, a Géniusz Könyváruház tulajdonosa. Ők – mármint a kereskedők nevében a MIK Zrt.-vel tárgyaló csoport – egészen mást kértek, nevezetesen azt, hogy a villamosprojekt idejére kapjanak bérleti díjmentességet, az elmaradt hasznukat kompenzálja az önkormányzat, valamint töröljék a szerződésük azon pontját, miszerint minden év januárjában 10 százalékkal emeli a város a bérleti díjat. Ez utóbbi miatt nevezte a korábbi 20 százalékos kedvezményt is szemfényvesztésnek, hiszen – mint magyarázta – az év eleji díjemelés miatt ez csupán 10 százalékos volt. A mostani pedig csak átütemezés, hiszen a hathónap kedvezményét, három hónap alatt adnák meg – mondta.

Kondás Vilmos arról is beszélt, hogy mekkora mértékű a forgalom kiesése: „Szombaton az egyik boltunkban egy könyvet adtunk el, 653 forintért, a többi üzletünkben 7-7 vevő volt. Korábban a szombat, annak ellenére, hogy félnapot tartunk nyitva, normál napnak felelt meg. De ezen a napon már nem szabad nyitva tartanunk.”

A feketeleves pedig csak most jön, hiszen július 4-én kezdődik a bontási munka a belvárosban. Ez porral, zajjal jár, azokat a vevőket is elrettenti, akik eddig bemerészkedtek a főutcára – vélekedett. Kondás Vilmos szerint, ha a város és a MIK Zrt. továbbra sem teljesíti kéréseiket, akkor érdekeiket nyomatékosabban fogják érvényesíteni.

Fazekas József szerint is elfogadhatatlan a most modósított bérleti díjkedvezmény. Neki négy húsboltja van a főutcán, és ezek forgalma – a villamosprojekt munkálatai miatt – 70 százalékkal esett vissza. De – folytatta – van olyan bolt, ahol nulla forint a bevétel. Szerinte az év eleji 10 százalékos bérleti djíemelés is alkotmányellenes. Ő is elmondta, nem fogadják el, amit a MIK Zrt. kínál számukra, tiltakozni fognak.

ÉM - SZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában