Helyi közélet

2010.05.14. 17:58

Szívelégtelenség Nap 2010

<p>A Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében idén első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon a Szívelégtelenség Nap.</p>

A hazánkban is meglehetősen sokakat érintő betegséget eddig elhanyagolta a társadalom, ezért a magyar kardiológusok úgy érezték, hogy csatlakoznak az Európai Kardiológus Társaság nemzetközi szintű kezdeményezéséhez, és elsőként tesznek a szívelégtelenségben szenvedők egészségéért.

A Társaság május 15-ét jelölte meg a betegséggel való törődés intenzív tudatosításának napjaként, azonban azt is szeretné elérni, hogy az emberek ne csupán 24 óráig érezzék fontosnak szívük egészségét, hanem egész életük során fordítsanak rá kellő figyelmet. Egyetlen törődésre fordított nap ugyanis csak a szívelégtelenség elleni küzdelem kezdete lehet, hiszen a hangsúly éppen a folyamatos odafigyelésen van.

A szívelégtelenség a szív működésének olyan zavara, melynek következtében a vérkeringés nem tudja biztosítani a szervek és szövetek számára a mindenkori igényeknek megfelelő oxigént és tápanyagot. Emiatt a beteg fáradékonyságról és nehézlégzésről számol be. Enyhébb esetben ez csak terheléskor jelentkezik, súlyos esetben már nyugalomban is vérellátási zavar, és a fontos szervek, mint például a vese és az agy működési zavara jöhet létre.

A nemzetközi adatok alapján a felnőtt lakosság mintegy 3%-a szenved szívelégtelenségben, azonban a 65 év fölöttiek körében a betegség megjelenése akár elérheti a 10%-ot is.  Az elmúlt 15 év terápiás sikerei ellenére a betegség progresszív és magas halálozású. A diagnózis felállítását követő 4 éven belül a betegek közel 50%-a meghal, ugyanakkor a legsúlyosabb állapotú betegek fele pedig nem éri meg az egy évet sem.

A betegség felismerését követő 5 éven belül a halálozás eléri vagy meghaladhatja a daganatos megbetegedések mortalitási adatait. Megfelelő ellátás nélkül a szívelégtelenségben szenvedő betegek állapota fokozatosan romlik, majd végül halálhoz vezet.

A Társaság annak érdekében, hogy javítson a fenti statisztikai adatokon, valamint, hogy megvalósítsa a betegek tájékoztatásával kapcsolatos céljait, országos méretű kampányt indít, amelyben a helyi kardiológusok is aktívan kiveszik a részüket. Minden régióban és megyében a sajtó képviselőinek rendelkezésére fog állni egy olyan szakorvos, aki a lehető legszélesebb körű tájékoztatást tudja nyújtani a szívelégtelenség témakörét illetően.

A kardiológusok mellett az orvosi rendelőkbe elhelyezett információs szórólapok, plakátok is a szívelégtelenségben valamilyen módon érintettek megsegítésére szolgál. Ezek mellett a Társaság online felületen is gondoskodik a betegekről, hiszen a www.szivelegtelensegnap.hu weblap révén igyekszik azt a tudásbázist megteremteni és biztosítani, amely szükséges a betegség jobb megértéséhez és a téves hiedelmek eloszlatásához. A szívelégtelenséget ugyanis – habár nem gyógyítható betegség – kezelhető kórként tartják számon, amellyel gondos odafigyelés mellett együtt lehet élni.

Az idei kampányelemeket a következő években reményei szerint kibővítheti a Társaság, szeretne megrendezni a Városligetben egy olyan rendezvényt, ahol az érdeklődő szívelégtelenségtől szenvedőket számos olyan hasznos tanáccsal várják majd, amelyek mindennapjaik megkönnyítését hivatottak segíteni.

A Magyar Kardiológusok Társasága a betegséget az év 365 napján szeretné a társadalom figyelmének középpontjába állítani, de a Szívelégtelenség Napon különösen nagy erőket kíván mozgósítani annak érdekében, hogy az embereket a helyes életvitel irányába terelje. A Társasága szeretné, ha az évek óta megrendezésre kerülő Szívünk Napjához hasonlóan ez a törekvés is megragadná a nagyközönség figyelmét és legalább annyira eredményes tudna lenni a lakosság egészségtudatos nevelése területén, mint a szeptemberi esemény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában