Helyi közélet

2010.04.11. 22:21

Választás 2010 | LMP: "történelmi eredmény"

<p>Miskolc - Egy egyéves párttól történelmi eredmény, amit elért – így értékelte pártja teljesítményét vasárnap este fél 10-kor Subicz Róbert, a Lehet Más a Politika (LMP) megyei társkoordinátora.</p>

Akkor még alacsony volt a szavazatok feldolgozási aránya, de amit a híradásokból lehetett látni: elérték a parlamenti küszöböt, azaz az 5 százalékot. Ott jártunkor jött a hír, hogy az LMP jelöltje, Budapest egyik körzetében, megelőzte szocialista ellenfelét. Ezt a jelenlévők úgy értékelték: „megvertük az MSZP-t, ez az igazi jó tendencia a jövőre nézve.”

Király Bálint, a párt megyei listavezetője Kazincbarcikán, a körzetében várta az eredményeket, míg a miskolciak az Andrássy úti irodájukban gyűltek össze vasárnap este. Ez egy üzlethelyiség, ahol ideiglenes irodát alakított ki a párt. Subicz Róbert azt mondta: parlamenti pártként a jövőben arra is lehetőségük lesz, hogy szervezettebb körülmények között működjenek.

Az LMP-irodában csaknem húsz ember van. Házi készítésű sütikkel, ételekkel ünnepelnek, családias hangulatban várják a híreket, a választási eredményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában