Helyi közélet

2010.04.21. 16:31

Visszaköltözhettek a lakók az árvízsújtotta Szalonnán

<p>Szalonna - Visszaköltözhetett a családok többsége a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán. A településen a megáradt Bódva vett körbe házakat, ezért kellett több családnak is elhagynia az otthonát. Két épületre statikai vizsgálat vár, ezért azok egyelőre nem lakhatók.</p>

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán 13 házat ért kár a Bódva áradása miatt. Több helyen repedezik a fal, vagy a padló. A lakók egy részének nem volt biztosítása, így egyelõre nem tudni, mibõl hozzák rendbe az épületeket. Az önkormányzat a következõ napokban fertõtlenítést végez a folyó által elárasztott területen - mondta el a Független Hírügynökségnek Hankó Gyula, a település polgármestere. Eddig a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománya érkezett meg Szalonnára, kedden tisztítószereket vittek a rászoruló családoknak.

Az önkormányzat minden érintett családnak húszezer forint gyorssegélyt szavazott meg. A faluban úgy számoltak, több mint ötmillió forint kár keletkezett az épületekben. A védekezésre csaknem egymillió forintot költöttek. Az önkormányzat kérelmet nyújtott be, hogy támogatást kapjanak a megyei vis major keretbõl.


Árvíz: Újabb utat nyitottak meg Borsodban

boon | 2010.04.21 15:12

A Tornabarakony és Tornaszentandrás közötti utat megnyitották, így már csak három útszakasz van lezárva az árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.


Árvíz: apad a vízszint, de lassan

eszak | 2010.04.20 21:32

Miskolc - A Sajó és a Bódva hétfő hajnalban tetőzött, mivel aznap csaknem 5-10 milliméternyi eső hullott ezen a területen, és a szlovák vízgyűjtőknél is esett egy kisebb mennyiség.


Újabb árhullám a Sajón, a Bódva nagyon lassan apad, a belvízhelyzet katasztrofális

fuggetlen | 2010.04.20 11:16

Edelény, Tiszaújváros, Bőcs, Szalonna, Sajópüspöki, Szendrőlád - Keveset változott a helyzet hétfő óta, ugyanazokon a helyeken kell védekezni a napok óta tapasztalható árvíz miatt a Bódva mentén, mint az előző napokban, vagyis Szögligeten, Szalonnán, Perkupán, Szendrőládon, Szendrőn és Edelényben.


Árvíz: Útlezárások Borsodban

boon | 2010.04.20 09:12

A Sajó, a Hernád és a Bódva áradása miatt továbbra is több útszakasz van lezárás alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.


Lassan apadnak a folyók Észak-Magyarországon és már a belvíz ellen is védekezni kell

fuggetlen | 2010.04.19 14:16

A Bódva tizennyolc órával ezelőtt tetőzött, azóta csupán 12 centimétert apadt a vízszint. A többi Észak-magyarországi folyón szintén levonulóban van az árvíz, de árvízvédelmi készültségen még mindig 125 kilométer hosszúságban kell fenntartani. Vízátfolyások hat útszakaszon nehezítik, vagy teszik lehetetlenné a közlekedést.


Árvíz Borsodban: alul víz, felül víz

fuggetlen | 2010.04.19 12:01

Elhúzódó apadásra, emiatt pedig hosszú védekezésre készülnek azok a szervezetek és önkormányzatok, amelyek napok óta küzdenek a Bódva és a Sajó árvizével Borsod megyében.


Útelöntések, levonuló árhullám

eszak | 2010.04.19 10:37

Miskolc - A Sajón gyorsan levonult az árhullám, a Bódva lassan apad.


Árad a Hernád, apad a Sajó

eszak | 2010.04.19 10:34

Miskolc - Kiköltöztetett családok és lassú apadás: a hét vége mérlege a folyók áradása kapcsán.


Árvíz: Útlezárások Borsodban

boon | 2010.04.19 10:20

A Sajó, a Hernád és a Bódva áradása miatt továbbra is több útszakasz van lezárás alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.


Zacskós vizet kaptak

eszak | 2010.04.19 08:29

Perkupa, Szögliget - Szögligeten tasakos víz osztásával biztosították a lakosság vízellátását szombaton, mivel a karsztvízbázisban gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában