Helyi közélet

2010.04.15. 12:16

Műszakváltás- Újra indul a gyár!

<p>Az április 16-án megvalósuló Műszakváltásra várjuk a fiatal felnőtt generációt.</p>

A Műszakváltás programmal a MiCiK (Miskolci Civilek Konzorciuma) egyik céljának tűzte ki, hogy a volt LKM területén működő Factory Arénában civil összefogás keretében minél több olyan program valósuljon meg, amely a hajdani "Acélváros" szellemi örökségét ápolja amellett, hogy új funkciókkal tölti meg. 

Szeretnénk ahhoz a felismeréshez vezetni a város lakóit, különösen a fiatalokat, hogy a diósgyőri iparterületek Közép-Európa kiemelkedő kulturális emlékei, ezért megőrzésük, megóvásuk helyi prioritás. Hosszútávon szeretnénk, ha a gyár területek szerves integrálást nyernének Miskolc városában, mint multifunkcionális, megújult városrészek, közösségi terek. 

Az április 16-án megvalósuló Műszakváltásra várjuk a fiatal felnőtt generációt, akik kiemelkedő véleményformáló erővel rendelkeznek a jövőben, valamint aktív résztvevői lesznek a gyárterület újra életre keltésének. A nap programja: a délelőtti várostörténeti vetélkedő szervesen kapcsolódik a gyár történetéhez, majd délután aktív szabadidő eltöltésre adnak a fakultatív programok alkalmat. Előadások, filmvetítés, sport lehetőségek, este koncertek. Egy helyi zenekar, a Kisavas, és a cseh Zlodeji Usi zenekar attrakciójával zárul a nap.

A Factory így válhat civil mozgalom központjává, a nem-állami szervezetek gyűjtőhelyévé, a társadalmi párbeszéd egyik fontos kezdeményezőjévé.

Programok:

10.00.-14.00 Középiskolás vetélkedő

14.00-16.30 Vasgyári Szafari az MVK Múzeális buszán Drótos László vezetésével

16.30-18.00 Vasgyár történeti előadások (Moderátor: Darázs Richárd)

18.00-21.00 Vasgyári dokumentumfilmek

21.00- Koncertek:
Kisavas és a cseh Zlodeji Usi


Mindne érdeklődőt sok szerettel várunk !

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában