Helyi közélet

2010.04.21. 19:37

Idén is nagy a siker a Kazinczy-TVK nyílt héten

<p>Tiszaújváros - A tavalyi után szerdán befejeződött, a TVK támogatásával megrendezett nyílt hét is óriási sikert aratott a tiszaújvárosi Kazinczy Angol Két Tannyelvű Általános Iskola tanulóinak körében.</p>

A TVK-ban néhány évvel ezelőtt vetődött fel annak gondolata, miként lehetne a társaság működését bemutatni úgy, hogy az a kisiskolásoktól a szülőkig mindenki számára megérthető legyen. Az "Egy nap alatt a TVK  körül" című ismeretterjesztő rajzfilm és a képregény elkészítése első lépése volt a munkának, melyet  2009-ben, a tiszaújvárosi Kazincy Általános Iskolában megrendezett egy hetes programmal teljesítettek ki. Az idei folytatás április 15-én kezdődött és április 21-én fejeződött be. Az egészhetes programban számos kreatív, ügyességi, játékos és tudásfelmérő feladat szerepelt, úgy, mint mono-poly játék, polimerlánc formázás képregény alapján, big-bag zsák töltése időre, fóliacsőben bújás, hamupipőke játék (fekete és natúr granulátum szétválogatása), bingó Etillával, Propillával és még sorolhatnánk.

Jövőre folytatják

Az ünnepélyes eredményhirdetést szerdán délelőtt tartották meg a tanintézet udvarán. Az egybegyűlteket elsőként Dorony Attiláné igazgató-helyettes üdvözölte. Ezt követően Petrényiné Szabó Krisztina, a TVK kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettese mondott rövid köszöntő beszédet: - "Nagyon örülök, hogy ez a nyílt hét idén is létrejöhetett, ugyanakkor pedig kicsit szomorú vagyok, amiért most le kell zárnunk ezt a remek sorozatot. Remélem gyerekek, hogy jól éreztétek magatokat, sokat hallottatok, tanultatok játékos formában a vegyészetről, a kémiáról és a TVK-ról. Engedjétek meg, hogy megköszönjem a tanári karnak, a város vezetésének, hogy támogatta a TVK-s nyílt hét létrejöttét. Köszönöm a diákok és tanárok aktivitását, amit itt tanúsítottak az elmúlt néhány nap során. Bízom benne, hogy ezt a hagyományt folytathatjuk jövőre is!"

Minőségi vállalat, minőségi iskola

- Az elmúlt héten találkozott egy kiváló vállalat, egy kiváló iskolával – kezdte zárszavát Bráz György, Tiszaújváros alpolgármestere. - Mondhatnám azt is, hogy a minőség találkozott a minőséggel, egy minőségi vállalat egy minőségi iskolával. A Tiszai Vegyi Kombinát évtizedek óta - a kezdetektől fogva - 1953-tól, tehát már 57 éve nyújt ebben a városban nagyon sok ember számára megélhetést, megteremtve a város működésének gazdasági alapjait is. Itt van egy kiváló iskola, ahol a gyerekek nagyszerű nevelésben, oktatásban részesülnek. Ma idegen nyelv nélkül boldogulni a világban már nem lehet, ez az iskola kimagaslik a városban az angol nyelvű oktatás terén. Láttam az eredményekből, hogy nagyszerű héten vagytok túl, igazán köszönet érte mindenkinek. Nektek, gyerekeknek, hogy élveztétek ezt az időszakot, a kollégáknak pedig, hogy foglalkoztak veletek, hiszen nélkülük ez a kiváló iskola nem működne. Nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani Tiszaújváros Önkormányzata nevében a Tiszai Vegyi Kombinátnak azért, hogy minden évben eljön ide hozzátok, és nem csak energiát, hanem pénzt is áldoz a program-sorozat sikeréért.

Széphalomba, Újhelybe kirándulhatnak

A különböző kategóriák, versenyszámok díjátadása során jutott oklevél és ajándék - édesség, iskolai és sportfelszerelés - szinte mindenkinek, így óriási volt az öröm a tanulók körében. Az összetett első helyezettnek járó fődíjat – autóbuszos kirándulást a széphalmi Magyar nyelv múzeumába és a sátoraljaújhelyi Kalandparkba - az alsósoknál a 4/4., míg a felsősöknél a 7/4. osztály érdemelte ki. A részvételi költséget a TVK vállalta magára.


A TVK nyílt hét 4. napja a Kazinczyban

boon | 2010.04.20 21:50

Tiszaújváros - A nyílt hét utolsó előtti napján a gyerekeknek vetélkedőket és lottójátékot szerveztek a tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában.


TVK napok a Kazinczyban!

boon | 2010.04.19 21:04

Tiszaújváros - Rengeteg játékkal és jó hangulatban telt a tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Általános Iskola TVK nyílt hetének 3. napja.


TVK napok: interaktív fal és angol óra

boon | 2010.04.16 16:18

Tiszaújváros - A csütörtöki megnyitó nap után pénteken is jó hangulatban folytatódott a tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a TVK mindennapjaiba játékos feladatokkal betekintést nyújtó eseménysorozat.


Kazinczys nyílt napok a TVK támogatásával

boon | 2010.04.15 14:15

Tiszaújváros - A tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a TVK támogatásával ezekben a napokban vidám, játékos feladatokkal nyernek betekintést a nebulók a vegyi kombinát életébe (is).


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában