Helyi közélet

2010.03.27. 15:30

Korszerűbb járműmentő Miskolcon

<p>Miskolc - A Borsod Volán nyugdíjba küldi 43 éves Tátra mentőjét. Az utódja mindent tud.</p>

Bár a Borsod Volán fő feladata a helyközi közlekedés biztosítása, melléktevékenységként már 43 éve foglalkoznak autómentéssel is: 1967-ben szerzett be a cég egy Tátra autómentőt – melyet a napokban vonnak ki a forgalomból. Évtizedeken keresztül ezzel a járművel oldották meg a bajba került buszok mentését, aztán 1979–87 között három Rába mentő került a megye három pontjára, Ózdra, Kazincbarcikára és Miskolcra. Az eltelt évtizedek alatt azonban a járműpark komoly átalakuláson ment át: egyre több alacsonypadlós busz járja a megye útjait, melyeket – ha a szükség úgy hozza – már nem lehet a hagyományos módon vontatni.

A probléma azonban nem csak megyénkben, hanem a Jászkun Volánnál is jelentkezett, így a két cég közösen írt ki közbeszerzési eljárást egyegy autómentőre, melyen a Volvo és a Vazsanzo Kft. közös pályázata bizonyult a legelőnyösebbnek. A hónap elején megérkezett a megyébe a műszaki mentésekre alkalmas, speciális felépítménynyel ellátott járműmentő, melynek működését csütörtökön szimulált mentések alkalmával tekinthettük meg. A két 20 tonna húzóerejű csörlővel játszi könnyedséggel húztak el és fordítottak irányba egy nyergesvontatót, majd talpra állítottak egy árokba döntött buszt. A bemutató során egy alacsonypadlós járművön demonstrálták, miként képes a mentő az első, illetve a hátsó tengelyénél megemelve biztonságosan elvontatni egy buszt.


MVK-busz és teherautó ütközött Miskolcon

boon | 2010.03.26 08:00

Miskolc - Anyagi káros baleset történt Miskolcon a Repülőtéri úton pénteken reggel.


A tízéves buszokat már cserélni kellene

eszak | 2010.03.16 18:09

Miskolc - Kigyulladt és teljesen kiégett egy, a városi tömegközlekedésben résztvevő busz Miskolcon.


MVK buszégés után - Két poroltóval sem volt esélye

boon | 2010.03.13 10:20

Miskolc - A városi tömegközlekedésben előfordulnak balesetek, de hogy egy egész busz "magától" kiégjen? - mit mondjunk, nem mindennapos, ám nem is példa nélküli.


Lángolt a miskolci busz

fuggetlen | 2010.03.11 10:23

Miskolc - Kigyulladt és teljesen kiégett egy a városi tömegközlekedésben résztvevő busz csütörtökön reggel, Miskolcon.


Kiégett egy 8-as busz

boon | 2010.03.11 06:56

A 8-as busz Miskolcon haladt a Szirmabesenyői út irányából, amikor a csukló résznél füst tört elő.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában