Helyi közélet

2010.03.22. 10:27

Jegyzet: Üzenet a jövőnek

<p><em>Időkapszulába rejtett üzeneteket vár az egyik áramszolgáltató cég. A több ezer üzenetet elássák, és húsz év múlva előveszik azokat. Akkor mindenki szembesülhet azzal – feltéve, ha még él –, hogy mit is üzent a jövőnek.</em>&#160;<strong>N. Szántó Rita jegyzete</strong></p>

Persze van, aki nem csak üzent, de kért is: békét, jobb levegőt, tiszta környezetet. Főleg a gyerekek, mintha nekik lett volna fontosabb, hogy a Föld két évtized múlva is meglegyen, hogy akkor is legyenek madarak, legyen tiszta levegő. Jogos, hiszen ők élik majd felnőttkorukat két évtized múlva.

Talán húsz évvel ezelőtt én is a környezet védelmében üzentem volna a jövőbe. De legalábbis ez mindenképp szerepelt volna a listámon. Aztán ma megdöbbenve bontanám ki az akkori időkapszulámat, hiszen ma már tudom, hol tartunk ezen a téren. És a legrosszabb, azt is tudom, hogy én mennyit tettem ezért, illetve pont, hogy nem tettem szinte semmit.

Így én csak annyit üzenek – nem a jövőbe, hanem azoknak a gyerekeknek, akik húsz év múlva is tiszta levegőre vágynak –, ahhoz, hogy üzenetük megérkezzen 2030-ba, nem elég azt csak betenni egy időkapszulába...

- N. Szántó Rita -

Kapcsolódó cikk:

Ezer üzenet a jövőbe
Miskolc - Csaknem 1000 üzenet megy megyénkből a jövőbe. Ennyi gyűlt össze ugyanis az egyik áramszolgáltatócég felhívására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában