Helyi közélet

2010.03.16. 15:42

Az ÉM vendége volt: a Misek Kft. öt igazgatója

<p>Miskolc - Adósságot törlesztve, beszámolunk a Misek Kft. igazgatói karának az Észak-Magyarországnál tett februári szerkesztőségi látogatásáról.</p>

– Épp a húzóerő hiányzik, az a generáció, amely önálló munkára, s a fiatal orvosok oktatásra is képes. S bár országos gond a szakemberhiány, nálunk ez azért is lényeges, mert kórházunk a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának oktatókórháza – mondta dr. Bássler Beáta orvosigazgató.

Kérdésünkre, hogy a szakemberhiány nem veszélyezteti-e a minimumfeltételeknek való megfelelést, megtudtuk, hogy az intézmény már a július 1-jétől hatályba lépő előírásokra való megfelelésnek készül. Az új rendelet ugyan nem mondhatni, hogy szigorúbb volna a jelenleginél, ám az jellemző rá, hogy az intézményre hárítja a felelősséget annak meghatározásában, mi szükséges az optimális ellátáshoz.

Az a bizonyos egyhavi...

Nem kerülhettük meg a gazdasági kérdéseket.

– Nem állunk kirívóan rosszabbul, mint általában az ország többi kórháza – jelentette ki Bottka Klára gazdasági igazgató. – Igaz, amit a Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület is állít: egyhavi finanszírozási összeg hiányzik a társadalombiztosítás kórházi kasszájából. – Lejárt szállítói tartozás állományunk csökkent, köszönhetően az előrehozott finanszírozásnak, de tartozásaink összege meghaladja az 1 milliárd forintot.

Dr. Kovács Zoltán ügyvezető igazgató lát lehetőséget a gazdasági helyzet javítására, de csak hosszabb távon, és akkor, ha nem csökkentik újra meg újra a finanszírozás összegét.

– Az osztályvezető főorvosoknak is el kell sajátítania a tulajdonosi szemléletet, picit valamennyiüknek gazdálkodniuk is kell. Hogy van-e háborgás? Minden osztályon adódnak gondok a készletgazdálkodásban, gyógyszergazdálkodásban. Ha indokolt, igazodunk az igényekhez – mondta a gazdasági igazgató. – Amivel segíteni tudunk, az a jobb, pontosabb, naprakész információszolgáltatás.

Akik leginkább hiányoznak

Árvay Hilda ápolási igazgató (ő 7 éve van a poszton) a szakember hiányról festett képet azzal színezte: a közel 1000 fő szakdolgozói létszám ellenére létszámhiány van. Nagy a fluktuáció, az alkalmazottak 10-15 százaléka is tartósan távol van (gyesen, gyeden vannak). A visszapótlás nehézkes, kevés a jelentkező, így 50-60 fő általában hiányzik a rendszerből. A nyáron hatályba lépő szakmai minimumfeltétel nincs tekintettel arra, hogy az egyes egységek között nagy különbség van az ellátandó feladatokat illetően (betegek állapota, épületi adottságok), így az nem tükrözi a valós létszámigényt. Folyamatosan hirdetik az állásokat, főként a betegágy mellett dolgozó ápolóit (OKJ), kiemelten szükséges a férfi ápolói munkaerő (ez utóbbiak aránya mindössze 10 százalék). Fizetni viszont nem tudnak többet, mint amennyit a közalkalmazottaknak, annyit viszont igen. (az átlagkereset bruttó 150 000 forint). Albérleti támogatást biztosít a kórház, viszont nagy szükség volna egy nővérszállóra, így talán több vidéki fiatalt tarthatnának meg.



Függő ügyek
Nem kerülhettük meg a kérdést: milyen következményeket vont maga után, hogy kitudódott: éveken át duplán számolták el dr. Koleszár Lajos igazgatósága alatt a tüdőszűrési teljesítményeket. Vissza kellett-e fizetni a tb-nek 110 millió forintot?
– Az akkor hatályos jogszabály nem tiltotta, hogy az új (hazánkban úttörő) berendezéssel történő vizsgálat után, amely egyaránt alkalmas tüdőszűrésre és tüdőonkológiai diagnosztikára, mindkét költséget elszámoljuk. A visszafizetésről még nem döntöttek, függőben lévő jogi helyzetről van szó, viszont épp a mi esetünk után pontosították a vonatkozó rendelkezést. Most már csak az egyik vizsgálat számolható el - kaptuk a választ dr. Kovács Zoltántól.
A Szent Ferenc Kórház igényéről is szó esett: vajon látnak-e lehetőséget a kórház vezetői arra, hogy a reumatológiai ágyakat úgymond visszaadják? A válasz még mindig nem publikus, kaptuk a feleletet. „Ízléstelen volna, ha a tárgyalópartnerünk a sajtóból értesülne.”



A jövő: tervekben, fejekben, zsebekben
A Misek Kft. lázasan dolgozik a „Kiscsillag Kórház” (ez az elnevezés egy sajtótájékoztatón hangzott el, nekünk tetszik – a szerk.) pályázatán. Ezzel kapcsolatban azt tisztáztuk: vajon garantálhatja-e egy eladósodott kórház egy új létesítmény hosszútávú fenntarthatóságát, nincsenek-e emiatt eleve elutasításra ítélve.
– Az építészetileg új létesítmény működtetése nem plusz költségeket jelent, hanem központosított, jobban szervezhető, hatékonyabb működést – kaptuk a választ az ügyvezetőtől. Tőle tudtuk viszont meg, hogy nem vetették el azt a tervet, amelyről még elődje, Tasnádi Zoltán számolt be lapunknak. Vagyis továbbra is komolyan fontolgatják, milyen plusz szolgáltatásokat kínálhatnának pénzért. Mi az, amire e térségben is volna fizetőképes kereslet, s mennyiért. Például igényelnének-e az emberek bizonyos szakrendeléseket szombatonként, ha azért zsebből kellene fizetniük.

 


Feladat szerint

Dr. Kovács Zoltán azt a kérdésünket hárította: az egészségügyben milyen átalakítást tartanának hatékonynak, mondván, ez nem az ő kompetenciájuk. Dr. Koleszár Lajos viszont, aki a marketing- és külkapcsolatok igazgatói tisztét tölti be újabban a kórházi menedzsmentben, elmondta: egyetért dr. Csiba Gábornak, a Megyei Kórház vezetőjének azon (egy tévéműsorban is hangoztatott) véleményével, miszerint az egyes ellátási feladatokat és szinteket a jelenleginél sokkal célszerűbben kellene elosztani az intézmények között. Legyen néhány centrum, magasan képzett szakemberekkel és a legfejlettebb technikával felszerelve, amihez pedig ez nem szükséges, azt végezzék el a többi kórházban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában