Helyi közélet

2010.02.06. 17:23

Újabb mentőöv a megszorult lakáshiteleseknek

<p>Budapest, Miskolc - A fűtési szezon végéig felfüggesztették a lakott ingatlanok árverezését.</p>

A kormány arról döntött a napokban, hogy április 15-ig, a fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok – jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. A törvénymódosításra azért volt szükség, hogy az adósok ne a téli hidegben veszítsék el a lakásukat. Az árverési moratórium február 2-án lépett érvénybe.

Rusz Attila önálló bírósági végrehajtót kérdeztük, mit lehet tudni a szigorításról, azonban kiderült, még a végrehajtói kamara sem alakíthatta ki álláspontját a kérdésben, mert eddig semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott ebben az ügyben. Maga Rusz Attila is csak a híradásokból értesült a szigorításról, de mint elmondta, ez valószínűleg nem vonatkozik a bírósági végrehajtókra, mert ők a végrehajtási törvény alapján végzik a munkájukat – és abban amúgy is szerepelt egy, a téli kilakoltatást szabályozó passzus. A végrehajtó kijelentette: véleménye szerint nem az árverezéseket kellene elhalasztani a fűtési szezon végéig, hanem az ily módon értékesített ingatlanok birtokba adását. Az ingatlanpiac különben is pang, még eredeti értékük töredékéért sem egyszerű eladni a lakásokat, így az árveréseken is csekély az érdeklődés.

A pénzintézeteknek tartozó adós általában a közüzemi díjakkal is el szokott maradni – mondta még Rusz Attila –, így gyakran előfordul, hogy a bank vagy pénzügyi vállalkozás nevében eljáró követeléskezelő cég végrehajtási joggal terhelten hirdeti meg, illetve adja el az adott ingatlant. Ezekben az esetekben hiába kelt el a lakás, a bírósági végrehajtó az új tulajdonos "birtokán" érvényesítheti a végrehajtási jogot – amit viszont annak tűrnie kell.

A rendelettel a kormány egy kiskaput igyekszik bezárni, ugyanis a végrehajtási törvény nem vonatkozott azokra a követeléskezelő cégekre, melyek egy-egy pénzintézet megbízásából "végrehajtáson kívül", de jó esetben nyilvánosan – általában árverésen – igyekeztek értékesíteni a terhelt ingatlant. Országos szinten a nem fizetés miatt veszélybe került 6-11 ezer lakásból néhány százról van szó. Pontos megyei adatot nem sikerült beszereznünk, ilyennel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem rendelkezik.

Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség elnöke egy internetes lapnak úgy fogalmazott: hasznos lépésnek tartja az ingatlanárverezések időleges szüneteltetését, jóllehet, ezzel még nem orvosolták a folyamatot szabályozó kormányrendelet hiányosságait.

Több mentőövet is dobott a bajba jutott lakástulajdonosoknak a kormány

A szabályok módot adnak hitelátütemezésre vagy áthidaló kölcsönre, de szigorította a kényszerértékesítésre vonatkozó rendelkezéseket is. Hogy csökkentse a visszaélések lehetőségét, előírták, hogy lakóingatlanokat csak nyilvánosan lehet értékesíteni. A hiteleseket védi az is, hogy ha visszaélés gyanúja merül fel a követelés behajtójával szemben, akkor a bankok szerződést bontanak vele. Az önkormányzatok a területükön kényszerárverésre kerülő ingatlanokat megvásárolhatják, és azokat korábbi tulajdonosaiknak bérbe adhatják. Ugyancsak segítséget jelent, hogy a végrehajtás során – amennyiben ezt az adós kéri – a korábbi 30 napon túl további 60 nappal meghosszabbítható az az időtartam, ameddig nem kell elhagynia az árverezésre kerülő lakást. Ezen felül márciustól az értékbecslő által megállapított ár 70 százaléka alatt nem lesz értékesíthető az ingatlan árverésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában