Helyi közélet

2010.02.25. 16:07

Internetes jegyváltás, helyfoglalás

<p>Miskolc - Növekvő futásteljesítménnyel, csökkenő utasszámmal, szerény nyereséggel, összességében nehéz gazdálkodási körülményekkel számolnak a Volán-társaságok idén is - derül ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) csütörtöki közleményéből.</p>

A csoport a 24 cég 6 regionális konzorciummá alakításából körülbelül 4 milliárd forint hatékonyság-javulást vár. A január 15-én megalakult NordBus® Észak-Magyarországi Regionális Közúti Közösségi Közlekedési Konzorcium vezetőjétől, Sárközi Györgytől arra kértünk választ, hogy a 4 milliárdos megtakarításból mennyit vállalnak át, illetve mit vesznek majd ebből észre az utasok?

Nincs összeolvadás

A NordBus® Észak-Magyarországi Regionális Közúti Közösségi Közlekedési Konzorcium tagjai az Agria, a Borsod, a Hatvani, a Nógrád és a Mátra Volán Zrt-k, vezetője a Borsod Volán Zrt., képviselője annak vezérigazgatója. A társaságok nem olvadnak össze, szervezeti, jogi önállóságuk és felelősségük megmarad, önálló közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek – jelentette ki Sárközi György. A szerződés értelmében a konzorcium döntéshozó szerve a társaságok vezérigazgatóiból álló, legalább negyedévente ülésező igazgatótanács. Konzorciumunk állandó bizottságokat hozott létre, amelyek a konzorcium munkaszervezeteiként javaslattételi, döntés-előkészítési feladatokat látnak el. Az állandó bizottságok az alábbiak:közlekedésszervezési, menetrendi (ez a MátraVolán reszortja), ügyviteli, jogi, informatikai, folyamatszabályozási és marketing (ezt a BorsodVolán felügyeli), műszaki, járműjavítási, beszerzési és közbeszerzési (a NógrádVolán feladata), HR (a HatvaniVoláné) és az ellenőrzési bizottság (az AgriaVolán hatásköre). A bizottságok megkezdték működésüket, kidolgozzák javasalataikat és a konzorcium igazgatótanácsa elé terjesztik.

Regisztrációs jegy

Az első ilyen lépés a regisztrációs jegy bevezetése, amelyet a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium rendelt el – tájékoztatta lapunkat, az Észak-Magyarországot Sárközi György. A Volán-társaságok menetrend szerinti autóbuszjáratain díjmentesen utazók március 1-jétől regisztrációs jeggyel vehetik igénybe a szolgáltatást. Ennek a kiadásával lehetővé válik a díjmentesen utazók számának és az igénybe vett viszonylatoknak a meghatározása. A regisztrációs jegyet az utazás végéig meg kell őrizni, ellenőrzésre fel kell mutatni. Július 1-jétől pótdíj fizetésére kötelezettek azok, akik díjmentesen utazhatnak, de nem váltanak regisztrációs jegyet. Tervezzük az internetes jegyváltás és a helyfoglalási rendszer bevezetését is. Nagyon fontos, hogy az öt Volán-cég nem a másik rovására akar boldogulni, az együttműködés, az összehangoltság a cél. Az üzleti tervet csütörtökön fogadta el a BorsodVolán, a többiek is megteszik ezt pénteken. A hatékonysági javulás a mi szintünkön az idén 600-650 millió forintos megtakarítást jelent, de ezt befolyásolja az utasszám alakulása, a gázolaj árának emelkedése és az infláció mértéke, mert a tervezett 3,9 százalékosat máris 4,4 százalékra prognosztizálták. A BorsodVolán árbevételének 95 százaléka a helyközi közlekedésből származik, mivel Miskolcot nem mi látjuk el. Az AgriaVolán viszont Egerben a helyi közlekedést is ellátja, így náluk a helyközi bevétel kb. 70 százalékos. Összességében az észak-magyarországi régióban a helyközi árbevétel magasabb az országos árbevételnél. Ennek oka az is, hogy amíg például a dél-alföldi régióban összesen kevesebb a településszám mint nálunk Borsodban, ahol 358 település van, szemben a csongrádi 75-el szemben. A BorsodVolán ez évben 35 új busz beszerzését tervezi, a régiónkban ötvennel több busz szállítja majd az utasokat.

B.Gy.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában