Helyi közélet

2010.02.11. 18:01

A Gyöngyszemet végrehajtották

<p>Miskolc - A Gyöngyszem rövidárú üzleten kezdte a végrehajtást csütörtök reggel az önálló végrehajtó.</p>

Ez ugyanis egyike azon 11 üzletnek, amelyek – ötéves bírósági eljárás befejezését követően – újra az önkormányzat birtokába kerülnek.

Az ügy előzménye az úgynevezett Főutcai Pláza Projekt, amelyet 2005-ben indított el a MIK Zrt. Ennek keretében bevezették az egységes pályáztatási szerződéskötési rendszert, illetve a bérleti díjakat a valós piaci szinthez igazították. Minderre 2004-től egy tízéves felmondási tilalom után nyílt lehetősége a cégnek. Ezt követően az új szerződéseket a bérlők többsége aláírta, de két tulajdonosi kör – amelyhez 6 illetve 11 üzlet tartozik – nem. Ezért bírósági eljárás indult, amelyben a közelmúltban született döntés: az önkormányzati cég újra birtokba veheti az üzleteket és hamarosan új üzlet nyílik a helyükön.

A végrehajtást Rusz Attila önálló bírósági végrehajtó végezte. Az üzletek felnyitása karhatalom és tanuk jelenlétében szakember közreműködésével történt. Az adós társaság képviselője az eljáráson az értesítés ellenére sem jelent meg. A 11-ből tegnap kettő üzlet birtokba adása történt meg, várhatóan március elejéig sor kerül a többire is – mondta.


Eltűnnek a "papírkirakatok" a sétáló utcából Miskolcon

boon | 2010.02.08 11:37

Miskolc - Új üzletek nyílnak a főutcán, tovább folytatódik a belvárosi üzletek megújulása - tájékoztatta a Borsod Online-t a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában