Tokaj, Kopasz-hegy: mentünk, láttunk, visszamennénk

„A tarcali vasúti

átjárónál lefogadom, hogy

piros lámpát fogsz kapni. Ha arra

járok, akkor tízből kilenc

alkalommal így van.” -

igazított el egy kolléga, amikor

megtudta, hogy hová megyek. Igaza lett;

túl a csütörtök reggeli

sztrájkon, jött is egy személyvonat.

Valamivel később a tokaji

hajókikötőnél

nézzük meg először a

Tiszát. A most nyugodt folyón

„csak” műanyagpalackok úsznak

lefelé a tavaszt idéző

napfényben. Beljebb némileg nagyobb a

mozgás – nem vártunk turista

dömpinget - , többnyire a helyiek igyekeznek

a dolgukra. Több nívós

„boros”

vendéglátóegységet is

zárva találunk, és

bánatunkra a fő téren

található kis étterem profilja is

átalakult. (Szeretjük a pizzát, de

anno, a kockás terítős helyen nagyon

príma tojás rántottákat

lehetett enni.)

A Kopasz-hegyen

Visszakanyarodva a tokaji fő utcáról

megint a Tisza felé indulunk; ahol a

Bodrog belezúg a nagytesóba,

már horgászt is találunk. Nem

nagyon akar az egyébként szimpatikus

...hmmm... próbálkozó

megszólalni, azonban annyit elárul, hogy

ez az idei első kitelepülése.

„Meglátjuk...” - mondja.

Mi ezt gondoljuk a Kopasz-hegy felé

autókázva, hiszen a közel 600

méteres csúcsról

reméljük, hogy messze ellátunk majd.

A Tarcalról

megközelíthető TV toronyhoz

vezető út második etapján

már-már hóban kocsizhatunk,

ám a cél előtt nem sokkal

látható, hogy a

sípályán már csak nyomaiban

van a fehér áldásból.

A fenti megállóhelyen senki. A

látvány viszont annak ellenére

lenyűgöző, hogy nincs

szerencsénk. A ködös, felhős,

párás időben nem láthatunk

túl messzire.

Majd tavasszal, mert érdemes visszamenni!

(JLI)