Helyi közélet

2009.06.01. 12:28

A válság miatt nem kell a gyerek?

<p>Miskolc - A v&#225;ls&#225;g miatt t&#246;bb gyermek<br /> ker&#252;l gyermekv&#233;delmi otthonokba? Tudj&#225;k<br /> &#337;ket fogadni?</p>

Nem érzékeljük, hogy több

gyermeket utalnának be, hiszen eddig is

sokan kerültek hozzánk – ezt

válaszolta Lukácsné

Juhász Mária, a megyei

Gyermekvédelmi Központ

igazgatója, arra a

kérdésünkre: a

válság hatásaként

nőtt-e az állami gondoskodásra

szorulók száma. Néhány

dunántúli megyében

ugyanis már az a tapasztalat, hogy megteltek a

gyermekotthonok.

– Tavaly nyáron volt meglepően magas

a beutalt gyerekek száma, a 42

férőhelyen 80-an voltak – mondta az

igazgató. Hozzátette: ez egyedi

eset, hiszen az általános az, hogy

nyáron kevesebb gyerek érkezik

hozzánk, a tél a kritikusabb

időszak. Olyankor a fűtési

szezon- az iskolakezdet idején

többen bekerülnek a rendszerbe –

magyarázta. A tavaly nyári magas

létszám okaként az

igazgató azt említette, hogy

volt két olyan család is, ahonnan nyolc

illetve 11 gyermeket kellett elhozni.

Anyagiak miatt nem

Más megyében előfordult, hogy valaki

beadta gyermekét állami

gondozásba, mert külföldön

akart munkát vállalni, itthon nem tudta

eltartani a családot

erősítette meg információnkat

az igazgató. Anyagi okok miatt azonban

– a gyermekvédelmi

törvény értelmében

– nem kerülhetnek hozzánk gyermekek

– hangsúlyozta. Ennek ellenére

– folytatta – a beutaltak 80

százaléka emiatt van nálunk,

hiszen a szociális problémák

hátterében legtöbb esetben az

anyagiak állnak.

Lukácsné Juhász

Mária szerint ősszel

várható nagyobb létszám.

Felkészültek erre? „Február

elsején alakult át a

gyermekvédelmi

szakellátás, s van mozgás,

azaz nem okoz gondot a gyermekek

fogadása” – válaszolta.

Hozzátette: több gyermeket

örökbe tudunk adni, sok a

nevelőszülő, akik

szintén tudnak vállalni

gondozottakat. A jövőben pedig a

lakásotthonokat is

átalakítják – mondta. A

jelenleg itt élő 18-24 éves

fiatalokat önállóbb életre

próbálják majd szoktatni,

családgondozó

segítségével, így az ő

mostani helyükre is lehet gyerekeket

fogadni – magyarázta.



Tények,

számok

Megyei adatok

* 2052 gyermek él a B.-A.-Z.

Megyei Gyermekvédelmi

Központ

gondoskodásába

* 535 a központ dolgozóinak

a száma

* 57 hivatásos

nevelőszülői

családban vannak gyermekek

* 30 hivatásos

nevelőszülői

család várakozik arra,

hogy a megyei önkormányzat

státuszt

létesítsen

számukra


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában