Helyi közélet

2009.05.07. 13:39

Harminc év után fedezték fel - Interjú Seres Lászlóval

<p>Miskolc - Hatalmas sikert arattak Seres<br /> L&#225;szl&#243; harminc &#233;ve k&#233;sz&#252;lt<br /> &#8211; eddig mapp&#225;ban porosod&#243; &#8211;<br /> k&#233;pei.</p>

Seres László Miskolcon

született, édesapja Seres

János

képzőművész volt. Hamar festeni

kezdett, ám 1979-es

kiállítása után harminc

éven át nem születtek új

művei. Most viszont – amikor e 30

éves rajzokat, fetsményeket

kiállította a MissionArt Galéria

– így írnak róla:

„felkavarta a

művészvilágot”,

„Művészete az elveszett

láncszem”. Ki is az a Seres

László? Akit

egyébként nem is olyan könnyű

elérni, hiszen Miskolcon is, Bombay-ben is

lakik...

ÉM: Nézem az

életrajzát: a főiskolát

félbehagyva 1968-ban New Yorkba ment, majd

két év után hazajött. A

vietnámi háború időszaka volt

ez...
Seres László: Igen, a

hippi korszak, még a behívót is

megkaptam odakinn... Nem találtam a helyem a

főiskolán. Előtte a miskolci

művésztelepen éltem, Kondor

Béla, Lenkey Zoltán mellett

nőttem fel, inspiráló közeg

volt. Amikor Pestre kerültem, engem már az

absztrakt érdekelt, de ott annak még

hírét sem hallottam. Ezért mentem

ki New Yorkba, ahol ösztöndíjjal

vettek fel a legjobb

képzőművészeti iskolába,

felfelé ívelt a karrierem. Nagy

kiállításokat láttam,

éreztem, én magam is jó

úton haladok. De kaptam egy levelet a

szüleimtől, egyre nőtt a

lelkiismeretfurdalásom, végül

hazajöttem, megnősültem, és

befejeztem a főiskolát.

ÉM: Az 1979-es

kiállítása után közel

harminc éven át nem festett.

Miért?
Seres László: Annyi

munkám volt restaurátorként, hogy

nem hiányzott. A kiállítás

visszhangtalan maradt, ott volt a család, a

gyerekek, a festészetből nemigen lehetett

megélni. Restaurátorként

végeztem egyébként a

főiskolán. Akkoriban a 25 felvett

hallgatóból hármat automatikusan

átirányítottak erre a szakra.

Sosem bántam meg. Megtanították a

technikát, viszont nem volt mesterem, s ezt nagy

szerencsének tartom. A mester mindig a maga

képére formálja

tanítványait. A

restaurálást pedig mindig

élveztem. Romból élvezhető,

mégsem hamis dolgot létrehozni...

Restauráltam táblaképeket,

faliképeket, középkori

festményeket, ez utóbbiakat szeretem a

legjobban a barokkig bezárólag.

ÉM: Nem érezte soha, hogy a

művei többet érnének

annál, hogy egy mappában

porosodjanak?

Seres László: Lezárult

egy korszak, nem érdekelt a továbbiakban.

Más volt a művészeti

szemlélet. Amiket akkor csináltam,

beleillettek az akkori new yorki világba, de a

magyarba nem. De nem viselt meg lelkileg,

egyszerűen nem jártam a

későbbiekben

kiállításokra sem.

ÉM: Hogyan jutott el

Indiába?

Seres László:

Véletlenül. 1992-ben újra kimentem

Amerikába. Úgy terveztem, egy

unokatestvéremnél lakom majd, akiről

nem tudtam semmit. Felkerestem, és nagyon

különleges világba csöppentem.

Hippis ruhák, indiai szobrok: kiderült, egy

ashramban él. Szellemileg nagyon izgalmas,

szeretetreméltó, zárt

közösség ez, a néhány

nap helyett heteket töltöttem ott.

Később megkérdezték, nincs-e

kedvem az indiai ashramba, Ganespuriba is eljutni.

Volt. Elutaztam, dolgoztam is kinn, szobrokat

restauráltam a kertben. Aztán a

következő utamon megismerkedtem egy

férfival, akinek galériája van

Bombay-ben, nyitottunk egy restauráló

műhelyet. Azóta kinn is dolgozom.

ÉM: Milyen az indiai modern

művészet?

Seres László: Szerintem ők

ma a legjobbak a világon. Ez abból fakad,

hogy a gazdagok falai szinte ki vannak

tapétázva képekkel. Komoly

társadalmi életet élnek, – a

feleségeknek majdhogynem a

képvásárlás az

elfoglaltsága – a galériák

virágoznak. A mostani amerikai

művészet számomra

követhetetlenné vált, az indiai

viszont csodálatos. Máshol egyre

inkább kezd a komputertechnika

térhódítani, itt azonban

még mindig fontos, ami nekem is, a

vászon, a festék, az ecset.

ÉM: Térjünk vissza a harminc

éve mappában heverő képekre.

Hogyan kerültek ki onnan?

Seres László: 2004-ben meghalt

az édesapám. Beköltöztem a

lakásába, így lett műtermem.

Adta magát, hogy újra fessek, rajzoljak.

Aztán megismerkedtem Kishonthy

Zsolttal, (a MissionArt Galéria egyik

tulajdonosa – a szerk.) aki kérte,

mutassak neki korábbi képeket. Két

kiállításom volt, az elsőn,

Budapesten a festményeket, a miskolcin pedig a

rajzokat, akvarelleket mutattuk be. Ekkor fedeztek,

úgymond, fel. Azt mondják,

bármelyik múzeumban

megállnák a képek a helyüket.

ÉM: Sejtette, hogy

értékesek ezek a művek?

Seres László: Nem.

Nagyrészükről el is felejtkeztem,

sokat elajándékoztam, nem

törődtem velük.

ÉM: Mit csinál most

másképp mint 30 éve? Miben

másak a mostani művei, mint a

korábban készültek?

Seres László:

Horizontálisan és vertikálisan is

tisztában vagyok, – a XII.

századtól mostanáig,

Amerikától Bombay-ig – mi is az a

képzőművészet. Bár ez

nem könnyíti meg a dolgom, minél

többet tud az ember, annál nehezebb

kialakítani a saját

stílusát. Zsolt viszont mondja, hamarosan

az új képeimből is

kiállítást rendez.

- Hajdu Mariann -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában