Helyi közélet

2008.12.16. 07:42

Szerencs: megy, vagy marad a világörökségben?

<p>Szerencs - A nemzeti bizottság szerint nem lehet egyoldalúan kilépni a világörökségből. Egy ilyen akció nagyon nagy presztizsvezsteséget jelentene az egész orszgának.</p>

Mint arról már beszámoltunkSzerencs Város Önkormányzata december 11-i ülésén úgy döntött, hogy „kéri a döntésre jogosult szervektől – a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságától és a Magyar Köztársaság Kormányától – Szerencs város közigazgatási területének a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj világörökségi területéből történő kivonását”.

Hátrányos tervek

A város képviselő-testülete nevében Rónavölgyi Endréné polgármester adott indoklást a határozathoz, amelyet megelőzött egy december eleji tállyai sajtótájékoztató, ahol bejelentették: tíz tokaji világörökségi település fontolgatja a kiválást.
„A tokaji borvidék 2002-ben kultúrtáj kategóriában kapta meg a világörökségi címet. Az eltelt időszakban a várost elkerülték a befektetők, ipari fejlesztést nem történt, új álláshelyek nem létesültek – érvelt Rónavölgyi Endréné. – A szerencsi kistérségben 20 százalék feletti, míg városban 8 százalék körüli a munkanélküliség. Az elmúlt másfél év eseményei ráirányították a figyelmet a világörökséggel kapcsolatos szabályozás hiányosságaira.”
A szerencsi érvek szerint a térség számára akadályozó tényező a megyei közgyűlés által 2008. november 27-én fogadott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területrendezési terv, amely – részben a 2008. nyarán módosított országos területrendezési tervvel összhangban – Szerencsre és a környező településekre olyan természeti, táji, örökségvédelmi övezeti besorolásokat állapít meg, amelyek jelentősen korlátozzák a további fejlesztési lehetőségeket.
A megyei terv előírásai ugyanis a védelmi övezetekre vonatkozóan az országos szabályozáson túlmenő, többletelőírásokat tartalmaz. Ilyen például, hogy „ökológiai hálózat területén a tájvédelmi övezetben, további a világörök-ségi és borvidéki területeken térségi jelentőségű erőmű nem létesíthető.” (Ez megakadályozhatja a szerencsi szalmaerőmű megépítését – a szerk.

Tudott róla?
Eddig egyetlen esetben töröltek helyszínt a világörökségi listáról, az Ománban található antilop rezervátumot, miután az ország jelentősen csökkentette a világörökségi területként nyilvántartott rezervátum területét.

Presztízveszteség

A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VMNB) szerint azonban nem lehet kilépni a világörökségből. Erről már a december eleji tállyai bejelentés után is beszélt Sooós Gábor, a bizottság nemzetközi referense. „A világörökség nemzetközi kötelezettségvállalás, amelynek a magyar állam a részes állama, mondhatni, nemzeti ügy. Egy helyi önkormányzat nem léphet ki egyoldalúan a nemzetközi egyezményből” – mondta.
Hozzátette, a helyi közösség érdeklődése híján vagy tiltakozása esetén természetesen nem lehet hosszú távon a világörökségi címet fenntartani. „Nagyon remélem, hogy Magyarország nem jut el idáig – fogalmazott a szakember. – Egy ilyen lépés hatalmas presztízsveszteség nemcsak az országnak, de a régiónak, sőt az egész világörökségi együttműködésnek is.”

„Az örökségvédelem nem fejlesztésellenes”

A tokaji világörökséggel kapcsolatos dilemmát igazán a már említett szerencsi szalmaerőmű beruházás ellentmondásos megítélése erősítette fel. A borra épülő világörökséget látják veszélyeztetve az erőmű vélt és valós káros hatásai miatt a beruházás ellenzői és ezért a hatóságokhoz fordultak. Az UNESCO Világörökség Bizottsága számára erről jelentés készült és Fejérdy Tamás, a VMNB titkárságvezetője maga is véleményt nyilvánított az ügyben.
„A szerencsi erőmű engedélyeztetési eljárása során nem készült ehhez hasonló, átfogó, világörökségi szempontú hatáselemzés, hiszen ez Magyarországon, de világszerte is egyelőre új műfaj” – mondta a titkárságvezető.
„Tudni kell, hogy a világörökségi elismerést egy terület akár el is veszítheti. Ha egy oda nem illő beruházást, fejlesztést nem sikerül leállítani, illetve az értékvédelem által meghatározott adottságokhoz igazítani, a helyszín a veszélyeztetett világörökségek listájára kerül, és ha megadott határidőn belül nem tapasztalható előrelépés a megoldásban, tehát a világörökségi értékek maradandó és visszafordíthatatlan kárt szenvednek, az UNESCO Világörökség Bizottsága dönthet a világörökségi listáról való törlésről.”

„Tisztában vagyunk vele, hogy a szerencsi önkormányzatnak milyen fontosak az új munkahelyek, különösen a cukorgyár bezárása után – húzta alá Fejérdy Tamás. – Az örökségvédelem azonban nem fejlesztésellenes, miként a világörökségi értékek megőrzésének alapjául szolgáló helyszínkezelési tervek sem kívánnak a fejlesztések gátjául szolgálni, de azt az örökségvédelem természetesen elvárja, hogy a fejlesztések a védett értékekkel összeegyeztethetők legyenek.”
Szaniszló Bálint

A kilépést fontolók
Magtelepülések: Bodrogkisfalud, Mezőzombor, Tállya
Peremtelepülések: Abaújszántó, Erdőhorváti, Golop, Legyesbénye, Olaszliszka, Szegilong, Szerencs

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában