Helyi közélet

2008.12.19. 14:23

Nézőpont: Innen? Oda?

<p>Kétségtelenül nyűg a mai kormányzat nyakán a megyerendszer. Ezt nem is rejtették véka alá, hiszen a jogszabályok módosításával kísérletet tettek eltörlésére. <STRONG>- Szaniszló Bálint jegyzete</STRONG></p>

Kétségtelenül nyűg a mai kormányzat nyakán a megyerendszer. Ezt nem is rejtették véka alá, hiszen a jogszabályok módosításával kísérletet tettek eltörlésére. Hogy aztán az Európai Unió által – állítólag – jobban tolerált többmegyényi régiók, illetve a települések összefogásával alakult kistérségek vegyék át a szerepüket a közigazgatásban. De az ellenzék megvétózta a kétharmados többséget igénylő változást, ráadásul „be is fészkelte magát” a megyékbe. Patthelyzet. Pontosabban nem, mert a korábban megyeinek számító feladatok átcsoportosításával, vagy a feladatokhoz szükséges anyagi források csökkentésével törvények módosítgatása nélkül is lehet egyre szűkíteni a megyék szerepkörét, lehetőségeit.

A jövő év is tartogat negatív változásokat a megyék számára, hiszen például – szemben a kistérségekével – csökken több szociális ellátásra adandó állami kvóta és a megyeszékhelyeken gyermekvédelmi ellátásban érintetteket ezentúl a megyeszékhelyeknek kell ellátniuk. Ez a megyeszékhelyeknek is gond, hiszen nem biztos, hogy azonnal képesek átvenni az ellátást, a megyék pedig akár elbocsátásokra is kényszerülhetnek az ellátottaik számának csökkenése miatt. Voltaképpen nem tudom, hogy miért vált szükségessé ez az innen oda tologatás, de – szerintem sem az ellátottakat, sem az ellátókat nem kérdezték meg, akarják-e az egészet...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában