Helyi közélet

2008.11.12. 14:07

Szíves betegek a "szomszédból"

<p>Miskolc, Eger - Az egri kórház illetékességi körébe tartozó betegek egy része a B.-A.-Z. Megyei Kórházban köt ki. A kórházigazgató hetente kéri az erre vonatkozó jelentést. Az ott felmondott egészségügyi dolgozók közül is sokan jelentkeznek nála.</p>

Az egri Markhot Ferenc Kórház valamennyi korábbi kardiológusa felmondott, az infarktusos betegeket Debrecenbe és Miskolcra irányítják, egy-egy napra kiugróan magas javadalmazásért külsős kardiológusok „ugranak be” – ezek a hírek terjedtek el a Hospinvest irányítása alá került intézményről, adta hírül a Népszabadság. A Hospinvest régióigazgatója, Kosztura László közleményben cáfolta a megjelenteket. A B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgatóját kérdeztük meg: mutatkozik-e az intézményben az egri kórházbeli változás, akár a forgalom, akár az álláskeresők tekintetében.

Heti jelentések

– Engem és a kollégáimat is hetek óta bombáznak azok az álláskérők, akik nem kívánnak a Hospinvesttel dolgozni, nővérek, műtősök, beteghordók, orvosok egyaránt. Egy szakorvost, egy szakorvosjelöltet és egy intenzív ápolót fel is vettünk már. A döntést nem kapkodjuk el, mert nem biztos, hogy az első jelentkezők egyben a legjobbak is. A forgalmi adatok változásáról heti jelentést kérek, nemcsak a kardiológiáról, hanem más osztályokról is, hiszen tudomásom szerint például minden neurológus és orthopédus szakorvos otthagyta a Markhotot. Az orthopédián 1-3 éves várólisták voltak, ami „átterelődés” esetén már érintheti a mi várólistánkat is. Ennek beigazolódásához azonban még nem telt el elegendő idő.Mindenesetre azt szeretném, hogy ha az ellátásra jelentkezők meghaladják a finanszírozott keretünket, a minisztérium, végső soron pedig az OEP a valós igényekhez igazítanák a kvótát – mondta el dr. Csiba Gábor.

Eddig is...

A megyei kórház kardiológiája egyébként eddig is fogadta a szívkatéterezésre szoruló, az egri kórház ellátási körzetébe tartozó betegeket, hiszen a térségben csak Debrecenben, illetve Miskolcon van lehetőség. Viszont 10-15-20 beteggel már egyéb ellátás miatt is többen érkeztek az osztályra, járó- és fekvőbetegként vegyesen, tudtuk meg a kórházvezetőtől.

A Hospinvest szerint

„A Hospinvest ezúton kijelenti, hogy a kardiológia teljes kapacitással működik, a napi 50 fős betegáramlást az átszervezések miatt gyorsabban látják el, mint korábban. Az egri Markhot Ferenc Kórház egyetlen beteget sem küld el kapacitáshiány miatt” – áll a cég ma kiadott, portálunkhoz eljuttatott közleményében. – „A kardiológia korábbi orvosai közül mindenki úgy döntött, hogy november 1-től nem az egri kórházban dolgozik, ezzel cserben hagyta eddigi betegeit.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában