Helyi közélet

2008.11.17. 18:38

Kismamák, cigivel a szájban – Riasztó miskolci helyzetkép

<p>Miskolc – Nem kell ahhoz drogfüggőnek lennie a kismamának, hogy súlyos károsodásokat okozzon születendő gyermekének. Az alkoholfogyasztás és dohányzás a terhes nők körében általánosnak tekinthető megyénkben. Ez éppen elég.</p>

"A terhesek körében a nikotin a leggyakrabban használt élvezeti szer" – tudtuk meg Dr. Szűts Ágnestől, a B.-A.-Z.- Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Koraszülött-Újszülöttpatológiai Osztályának osztályvezető főorvosától, aki tanulmányban is foglalkozott azzal a súlyos problémával, amelyről most beszélt nekünk. "A dohányzás terhességi hatásai jól ismertek: spontán vetélés, a magzat méhen belüli elhalása, korai burokrepedés, és ennek következményeként a koraszülés, és mindig meglévő tünet a méhen belüli fejlődés jelentős elmaradása" – mondta el. Tájékoztatott arról is, hogy későbbi életkorban a gyermek értelmi fejlődésének elmaradása, tanulási nehézségek, magatartási zavarok utalnak a terhesség és szoptatás alatti dohányzásra.

"Az alkoholfogyasztás pedig szinte mindig együtt jár a dohányzással, és a későbbi droghasználatelső lépcsője lehet" – figyelmeztetett Dr. Szűts Ágnes. Ezen kívül az alkohol a leggyakoribb olyan szer, ami a magzaton abnormalitást képes létrehozni. Veleszületett rendellenességek a jellegzetes arc, a halláskárosodás, ajak-és szájpad hasadék, valamint a szív, csont, vese és szem rendellenességei. Jellemző ezen kívül a növekedés és a központi idegrendszer fejlődésének elmaradása, a későbbi életkorban pedig többek között a pszichiátriai betegségek, képtelenség a szociális kapcsolatra, munkahely szerzésére, önálló életvitelre. Ezeknek a gyerekeknek az elmaradása már nem hozható be, de különböző fejlesztő programokkal javítható.

Dr. Szűts Ágnes az anyai fertőzések magzati hatásaira, így például a HIV-vírusra, vagy a toxoplasmosisra is szerette volna felhívni a figyelmet . "A gyermekkori HIV-fertőzések 90-95%-a a szülés körüli időben következik be, azaz a magzat vagy újszülött az anyától fertőződik" – tudtuk meg. A fertőzés tünetei már csecsemőkorban jelentkeznek, mert a szervezet nem képes ellenanyagot termelni. A toxoplasmosis esetén pedig vetélésen és koraszülésen túl súlyos magzati elváltozásokkal kell számolni. Például vízfejűséggel, vagy éppen a koponya növekedésének elmaradásával. Egyes következmények viszont csak a későbbi életkorban jelentkeznek. Fontos tudnunk, mi módon fertőződhetünk meg: nyers húsok, szennyezett zöldség-gyümölcs fogyasztásával, vagy macska ürülékével.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában