Helyi közélet

2008.11.11. 14:16

Figyelem! Tehergépjármű ellenőrzés a megyében

<p>Miskolc - TISPOL akció keretében, a tehergépjárművek mindenre kiterjedő ellenőrzését kezdi meg B.-A.-Z. megyében a rendőrség és a közlekedési hatóság.</p>

A TISPOL Operational Group közlekedésbiztonsági akció keretében ezúttal a tehergépjárművek átfogó ellenőrzése kezdődik meg Európa szerte, megyénkben is.
A 2008. november 11-13-i időszakban történő ellenőrzéseket Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a nemzetközi főútvonalakon végzik, továbbá ott ahol jellemzőbb a tehergépkocsi forgalom, így elsősorban a lakott területen belüli útvonalak ki- és bevezető útszakaszain. Az akcióban a rendőrségen kívül részt vesznek a Nemzeti Közlekedési Hatóság B-A-Z Megyei Kirendeltségének munkatársai is.
Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa portálunkat arról tájékoztatta: a fokozott ellenőrzés a közúti forgalomban részt vevő magyar és külföldi tehergépjárművekre egyaránt kiterjed, de a közúti közlekedési szabályok megsértésének észlelése esetén más járművek vezetőivel szemben is intézkednek a rendőrök. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a járműveket az előírásoknak megfelelő módon ellátták-e rendszámmal.
Az év első 10 hónapjának statisztikai adatai szerint egyébként 4 százalékkal csökkent a közlekedési balesetek száma megyénkben, az előző év hasonló időszakához képest. A halálos balesetek száma 5 százalékkal, a súlyos sérüléses balesetek száma 12 százalékkal csökkent, míg a könnyű sérüléses balesetek száma kis mértékben, 2 százalékkal növekedett.
Az okok közül elsődlegesen a gyorshajtás, az elsőbbségi jog, és a kanyarodási szabályok megszegése a jellemző.
A bekövetkezett balesetek 8 százalékánál tehergépkocsi vezetője volt az okozó. A tehergépkocsik és vezetőik ellenőrzése azért is fontos, mert a tehergépjárművekkel okozott, vagy azok érintettségével bekövetkező balesetek mindig magukban hordozzák a súlyosabb sérülések lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában