Helyi közélet

2008.09.16. 18:39

Fidesz: nem indokolták a cserét

<p>Miskolc - Miskolc négy egyéni választókerületéből kettőben elnököt cserélt. Az 1-es és 4-es választókerületében Lenártek András és Szinay Attila jelenlegi elnök helyére új személy került, illetve kerül.</p>

Csöbör Katalin személye már biztos, míg a másik választókerületi elnököt még nem nevezték meg.

A miskolci 2-es és a 3-as kerületben továbbra is Pelczné Gáll Ildikó és Nagy Kálmán maradt az elnök. Miskolc négy egyéni választókerületében a 2006-os országgyűlési képviselő-választáson az MSZP jelöltjei nyertek. A hírt azzal indokolták a Fidesz vezetői, hogy minél jobban szerepeljenek a következő választáson.

Hétfőn a döntés okairól kérdeztük Lenártek Andrást. Aki elmondta, a Fideszben 2003 óta, azóta, hogy felállt a választókerületi rendszer, nagyon sok csere volt. Ha a felsővezetés nem volt elégedett a helyzettel, gyakran éltek a csere lehetőségével. (Ez alkalommal lejárt mind a négyük megbizatása, kettejük esetében nem hosszabbították meg.) Megkérdeztük: ez alkalommal is elégedetlenségükkel indokolta a felsővezetés a döntést? Nem indokolták, válaszolt a képviselő. Ő maga arra gondol, a választókerületi elnöki poszt egész embert kíván, hiszen rengeteg feladattal jár a betöltése, ezért döntöttek a váltás mellett. Az egyik új jelölt, Csöbör Katalinalsózsolcai képviselő, a megyei önkormányzat tagja, a másik jelöltről még nem született döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában