Helyi közélet

2008.04.24. 12:27

Olvasói levél: Megint nem jártak a vonatok

<p>A minap a feleségemmel a Bükkben voltunk egész nap – ahol se rádió, se tévé nem volt. Így csak a másnap reggeli újságból tudtam meg, hogy ismét nem járnak a vonatok, és hogy ez most egybeesik a BKV sztrájkkal is- <STRONG>olvasói levél.</STRONG></p>

A sztrájk miatt nem tudtam elutazni egy fontos családi összejövetelre, ahol egy házépítés feladatait beszéltük volna meg a helyszínen. Kedves Gaskó úr! Emlékszik még arra, hogy nemrégiben lefújta a folyamatos – vagy ahogy Önök nevezik – gördülő sztrájkot azzal, hogy nem látja értelmét az újabb munkabeszüntetésnek? Azért, mert egyezség úgysem lesz. Most pedig azt hallom, hogy lesz. És hogy véletlen az egybeesés a BKV sztrájkkal. Hát nem, tisztelt uram!

Ebből az látszik, hogy megrendelésre dolgozik, és azok érdekeiért, akik rávették arra, hogy szavát felejtse, amit nagyon tisztességtelen dolognak tartok az egész vasutastársadalom nevében is, mert én nyugdíjazásomig 31 és fél évig dolgoztam vasutasüzemben, majd jegyvizsgálóként. Maga már régen nem a tagságot, hanem egy felsőbb hatalmat képvisel, és sajnos a nyáj megy a kolomp, azaz maga után. De még valami… Hogy a követeléseik tisztességesek és reálisak? Ejnye már, ezt miből gondolja? Ezek alapján harcoljon értem is. Kérek 10 százalék nyugdíjemelést és 250 ezer forintot a MÁV-nál töltött éveim után. Ide a privatizációs bevételt nekünk is, ha jogos, és ha azt megkapják az 1-2 éve ott dolgozók is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában