Helyi közélet

2008.03.10. 11:55

Nem szólt félelméről a legyilkolt szuhakállói nő

<p>Miskolc - Tényleges életfogytiglani büntetést kaphat az a férfi, aki tavaly februárban kegyetlenül meggyilkolta Szuhakállón élő volt feleségét és két gyermekét.</p>

A több emberen különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és más bűncselekménnyel vádolt 46 esztendős férfi perének hétfő délelőtti tárgyalásán a brutálisan lemészárolt asszony hozzátartozói, testvérei tettek vallomást.

Bátyja egyebek mellett arról beszélt, hogy testvére soha nem beszélt arról, hogy életveszélyben lennének. Látszott, hogy valami nincs rendben. Ha csak egyszer is elmondta volna, hogy mit tesz vele elváltan élő férje, akkor a gyilkosság talán nem történt volna meg.

A B.-A.-Z. Megyei Bíróság dr. Dósa Ágnes vezette bírói tanácsa egyebek mellett azt tudakolta, hogy látszottak előjelei a tragédiának. Hogyan viselkedett a vádlott még apaként, majd később elvált férjként. Tudtak-e a fenyegetésről és másról...?

Előzmények

Kíméletlenül összeszabdalta az alsószuhai albérleti lakásban élő volt feleségét és két gyermekét a 45 esztendős férfi, nagy valószínűséggel még szombaton éjjel, de a brutális gyilkosságot csak hétfőn reggel fedezték fel a hozzátartozók — erről dr. Kökényesi Antal vezérőrnagy, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője beszélt a közvéleményt megrázó családirtás részleteit ismertető sajtótájékoztatón.

A helyszíni szemle nyomán a főkapitány úgy határozott, mindent bevetnek az elkövető villámgyors kézrekerítésére. Három órával az áldozatok felfedezése után már a volt férjet gyanúsították meg, és adtak ki ellene országos elfogatóparancsot. Mivel a férfi nagyobbik lánya sem érezhette volna biztonságban magát a leszámolásos elkövetési mód láttán, nem volt kizárható az sem, hogy keresésére indul. Ezért az egyik megyénkbeli városban tanuló lányt rögtön felkutatták a rendőrök, és gondoskodtak megfelelő biztonságba helyezéséről.

Beismerte tettét
A gyilkosság felfedezése után mintegy tíz órával a jelentős rendőri mozgósításának köszönhetően Miskolcon a Búza téri autóbusz-pályaudvaron kattant a férfi kezén a bilincs. Napközben egyébként feltérképezték eddigi mozgását. Felkutatták, merre járt a hétvége óta, kivel találkozott. Ennek is köszönhető volt a bravúrosan gyors elfogás.

Az éjszakába nyúló kihallgatás során pedig a férfi beismerő vallomást tett. Indítékként szerelmi féltékenység körvonalazódott. A férfi ugyanis sokat volt távol . Sokszor ült börtönben az elmúlt harminc évben. A család korábban városban lakott — erről már dr. Vereczkei Csaba alezredes, a főkapitányság bűnügyi igazgatója beszélt az újságíróknak. Mint mondta, miután a szülők elváltak, az asszony Alsószuhán húzta meg magát gyerekeivel. A nagylány, aki nem volt otthon a gyilkosság éjszakáján — talán ennek köszönheti életben maradását —, már nem sokat tartózkodott otthon.

A legutóbbi szabadságvesztéséből kedvezménnyel és feltételesen nemrég szabadult férfi pedig alkalomszerűen ment néha a külön élő családjához.
A nyomozó hatóság cáfolta, hogy emberölés miatt ült volna most a férfi, és onnan szabadult. Bár évtizedekkel korábban elkövetett valamilyen, pontosabban meg nevezett életellenes cselekményt — sejtették.

Jogi táttér

Büntetőjogi szempontból most az következhet, hogy az emberöléssel gyanúsított férfinak folytatnia kell és ki kell töltenie a börtönbüntetést, amiből kedvezménnyel szabadult. Az emberölés miatt a bíróság feltehetően előzetes letartóztatásba is helyezi. Erre azért is szükség lehet, nehogy esetlegesen elhagyhassa a börtönt, ha letölti fennálló büntetését, a mostani gyilkosság miatt pedig nem korlátoznák szabadságát. A rendőrség arról nem beszélt, de amennyiben az alsószuhai helyszíni szemle során tapasztalt brutalitás jogi értelemben is fennáll, azt szakértő is kimondja, több emberen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a tényleges életfogytiglan kiszabása sem lenne meglepő a férfi bűnösségének megállapítása esetén.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában