2025.06.03. 14:51
Súlyos videó az M30-asról, kamionost így még nem láttál terelést bontani
Egy májusi szombaton, a kora reggeli órákban igencsak gyér volt a forgalom az M30-as autópályán – talán éppen ez a nyugalom okozta azt a hajmeresztő helyzetet, amelynek egy kamionos volt a főszereplője.
A sofőr ugyanis – a szabályos és egyértelmű jelzések ellenére – áttörte a terelést, és tíz kilométeren keresztül a forgalommal szemben közlekedett.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) közlése szerint a kamionos egy többsávos táblán is áthajtott, hogy átverekedje magát a menetiránnyal ellentétes oldalra. A terelés teljes hosszában több száz jelzéssel találkozhatott volna: egy átlagos 10 kilométeres szakaszon a szakemberek csaknem ezer közlekedési táblát helyeznek ki, köztük 200–250 tájékoztató és 700–900 sávos táblát.
Emellett több mint ezer, az aszfaltba fúrt műanyag elem, az úgynevezett klemmfix választja el a két forgalmi irányt – ezek sem tartották vissza a szabályszegőt.
A videón is rögzített eset kapcsán az MKIF hangsúlyozta, hogy a forgalommal szemben közlekedő járművek extrém veszélyt jelentenek, hiszen az autópályán három dologra számítanak legkevésbé a közlekedők: egy tolató járműre, egy álló járműre és egy szemből érkező autóra.
Amint a cég értesült a szabálytalan közlekedésről, azonnal értesítették a rendőrséget, és saját járőreik is a helyszínre siettek. A hatóságok a felvételeket megkapták, a felelősségre vonás folyamatban van - írja cikkében az origo.hu.
Videón a hajmeresztő bravúr: