Támadás

2025.06.13. 08:00

Súlyos kutyatámadás Borsodban, félholtra marcangoltak egy embert az állatok (videó)

A sértett csak közlekedett a mérai utcán, amikor is váratlan támadás érte amire nem számított. Majdnem az életével fizetett érte.

Súlyos kutyatámadás Borsodban, félholtra marcangoltak egy embert az állatok (videó)

Körömben támadt egy férfi a mentősökre

Forrás: MW

Fotó: MW

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben az ügyészség két vádpontban foglaltan – egyrészt a kutyatámadás okozta sérülésekkel összefüggésben – gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége – másrészt az ebek nem megfelelő tartási körülményei okán – öt rendbeli állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

Átbújtak a kerítés alatt

A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi és a nő Mérán lévő családi házuk udvarán öt kutyát tartottak, azonban megfelelő őrzésükről, szökésük megakadályozásáról nem gondoskodtak megfelelően, így az ebek a drótkerítés alatt lyukat ástak, illetve azon sérüléseket is okoztak, kijutásuk biztosítottá vált. Ennek eredményeképpen 2022 áprilisában a kora délutáni órákban a kutyák a kikapart lyukon át kimásztak és az arra közlekedő sértettre támadtak, őt testszerte megharapták közvetlenül életveszélyes sérüléseket okozva. Életét csak az időben érkezett, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Sérülései nyolc napon túl, ténylegesen három-négy hónap alatt gyógyultak, a bűncselekmény folytán maradandó fogyatékossága keletkezett és súlyos egészségromlása alakult ki.

Nem volt állatkínzás

A törvényszék a vádlottakat a fenti cselekmény miatt gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt bűnösnek mondta ki és őket személyenként 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Ugyanakkor a törvényszék megítélése szerint a vádiratban foglaltakkal szemben nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlottak az ebeket nem megfelelő körülmények között tartották volna, különös szenvedésnek, indokolatlan bántalmazásnak, bánásmódnak tették volna ki, így az állatkínzás vádja alól – bűncselekmény hiányában – a terhelteket felmentette.

Gondolkodási időt kértek

A törvényszék a büntetés-kiszabás során súlyosító körülményként értékelte a sértett közvetlen életveszélyesnek minősülő sérüléseit, maradandó fogyatékosságát és súlyos egészségromlását, míg enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak büntetlen előéletét, azt, hogy kiskorú eltartásáról gondoskodnak, illetve az elkövetés és a döntéshozatal közötti időmúlás is ilyenként esett latba. Az ítélet bűnösséget megállapító rendelkezésével szemben a II. rendű vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést, míg az ügyész, az I. rendű vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt követően nyilatkozik majd a jogorvoslat kérdésében. 

Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

A nő sérüléseiről és az őt megtámadó állatokról videó is készült, mely a Tények anyagában látható:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában