2025.06.16. 18:10
Idős nőhöz törtek be fiatalok egy borsodi településen, de itt nem álltak meg
A sértett ébren feküdt az ágyában, amikor az egyik terhelt egy kézmozdulattal jelezte, hogy ne merjen megszólalni.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak közös elhatározás alapján 2024 szeptemberében a hajnali órákban Taktaszadán egy idős asszony házát a villanyóra lekapcsolásával áramtalanították, majd a hátsó ajtó előtt található redőnyt testi erővel felfeszítették annak érdekében, hogy bejussanak az ingatlanba, majd társával együtt értékek után kezdtek kutatni, az ágyon lévő párnákat is felforgatták, így találták meg a sértett pénztárcáját a benne lévő 13.000 forint készpénzzel és személyes irataival. Ezt magukhoz véve elhagyták a helyszínt.

Forrás: MW
Az ügy első rendű vádlottja egy hónappal korábban a kora reggeli órákban bement egy másik taktaszadai, kulcsra nem zárt ingatlanba és onnan egy mobiltelefont vitt magával.
Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság
A járásbíróság a vádlottakat a fenti cselekmények miatt társtettesként elkövetett kifosztás és magánlaksértés bűntettének minősített esetei, illetve közokirattal visszaélés vétsége miatt, míg az első rendű vádlottat lopás vétsége miatt is bűnösnek mondta ki. A bíróság ezért a terheltek vonatkozásában – rendiségük sorrendjében – 2 év 2 hónap, illetve 3 év javítóintézeti nevelést rendelt el. A bíróság a másodrendű vádlott vonatkozásában egy további, sajtóérdeklődéssel nem érintett, kisebb tárgyi súlyú büntetőügyet is jelen ügyhöz egyesített, és a döntéshozatal során az abban foglalt cselekményekre is figyelemmel volt – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék a Borsod Online-t.
Az ítélet nem jogerős.