2025.04.28. 07:00
Kilencven millió forintnyi készpénzt loptak el Hejcén
Nyilvános ülést tart hétfőn a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2019 áprilisában egy hejcei ingatlanból eltulajdonítottak egy kilencven millió forint készpénzt tartalmazó pénzkazettát.
Az elsőfokon eljárt Encsi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint az első- és másodrendű vádlott – az eljárás során fel nem derített, de a sértetti család anyagi helyzetét és lakóingatlanát jól ismerő személytől – tudomást szerzett arról, hogy a sértettek nagyobb összegű készpénzt tartanak otthonukban, továbbá a pénzkazetta pontos helyéről is volt információjuk. A vádlottak elhatározták, hogy az ingatlanba betörve azt megszerzik. Ismeretlen társuktól származó „füles” alapján a betörés időpontját a család távollétének ismeretében választották meg.

Forrás: MW/Illusztráció
Amikor a sértettek egynapos kirándulásra indultak, a vádlottak sötétedést követően a házhoz mentek, ahol az elsőrendű vádlott átmászott a kerítésen, majd a bejárati ajtó egy részét betörte és a zárban hagyott kulcs segítségével bejutott az ingatlanba. Társa ezalatt a közelben várakozott gépkocsijával. Az elsőrendű vádlott kizárólag a fém pénzkazettát vette magához, mellyel sietősen távozott. A két vádlott és ismeretlen társuk a pénzt egymás között elosztotta.
Betörtek ismerősükhöz, amíg nyaralni ment, ez lett a vége
A járásbíróság az első- és másodrendű vádlottat különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében találta bűnösnek, melyet a másodrendű vádlott bűnsegédként követett el. Az elsőrendű terheltet 8 év, míg társát 5 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 8, illetve 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy az elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A bíróság a harmadrendű vádlottat – bizonyítottság hiányában – felmentette a bűnsegédként elkövetett lopás bűntettének vádja alól. A büntetés kiszabása során súlyosító körülményként esett latba az első- és másodrendű vádlott büntetett előélete.
Az ítélettel szemben az első-és másodrendű vádlott és védőik felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.
A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a hétfői tárgyaláson akár az eljárás befejezése is várható.