2025.03.26. 06:00
Emberrablók miatt tört ki a pánik több településen Borsodban, utánajártunk az igazságnak!
Többen bejegyzést, fotót is posztoltak az emberrablókról, akik állítólag több településen gyerekeket raboltak el. De arról is születtek bejegyzések, hogy az emberrablók az autójukba próbáltak édesgetni gyerekeket, vagy erőszakkal elragadni őket, ami végül nem sikerült.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Dennis Steen
Pánikkeltésre igencsak alkalmas, emberrablók támadására figyelmeztető posztok jelentek meg az utóbbi napokban a közösségi médiában, egy állítólagos, hol három-, hol négyfős társaságról, akik gyerekeket raboltak el, és/vagy próbáltak meg elrabolni. A posztokhoz két olyan nő, illetve két férfi fotóját, körözési adatlapját használták fel a készítői, akiket köröz a magyar rendőség, és akiknek valóban van a bűnlajstromukban emberrablás is felsorolva.

Forrás: Facebook
Ennek ellenére sokaknak már elsőre is gyanúsak lettek a bejegyzések, mivel a leírt körülmények, állítások nem igazán voltak életszerűek, több poszt is teljesen értelmetlen, magyartalan volt, mint, ha fordító program készítette volna, valamint a hírekben sem lehetett hallani ilyen esetekről, emberrablók megjelenéséről – pedig értelemszerűen ez igencsak átütné a média ingerküszöbét.
Vármegyénkben is megjelentek az emberrablók - posztokban
Az is gyanúra adhatott okot, hogy ilyen posztok egyszerre az ország több pontjáról is megjelentek, így – ahogy az egyik hozzászóló is írta – az elkövetők időutazók is lehetnek, ha megtudták oldani egyszerre az ország több pontján az emberrablást. Nem mindenkinek voltak azonban olyan egyértelműek a jelek, és az országban rengetegen osztogatták a bejegyzéseket.

Forrás: Facebook
Ahogy azok vírusszerűen kezdtek terjedni a hétvége óta vármegyénkben is, miután a bejegyzések megjelentek itteni települések kapcsán is. Voltak olyan posztok, ahol a településeket megnevezve állították, hogy éppen ezekben a percekben látták az elkövetőket, vagy próbálták azok ismerősüket, rokonukat autóba csábítani, elrabolni. Elmosódott fotókat is közzé tettek, amelyeken állítólag az elkövetők voltak, akik – mint, ahogy az egyik Tiszalúcra vonatkozó posztba írták – „éppen most jöttek ki a vetésből”.
Ennél is nagyobb probléma, hogy önvédelmi szerveződések is elindultak, és a posztok alatt az állítólagos emberrablók kézre kerítésére és megbüntetésére, megölésére is biztatni, szervezkedni kezdtek egyesek.
Fake news a sztori
Portálunk a vármegyei rendőr-főkapitánysághoz fordult, ahol azonnal kijelentettek: nem volt ilyen bejelentés, nem történtek ilyen esetek, fake news, álhír terjed a közösségi médiában!

Forrás: Facebook
– Megkérjük az internethasználókat, hogy kezeljék fenntartással a hasonló posztokat, ahogy az online csalások esetén is folyamatosan azt érjük, ne higgyenek el mindent, amit a közösségi médiában látnak, hallanak, olvasnak! Ez rémhírkeltés – hívta fel a figyelmet Janasóczki Attila alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
– Főleg, ha nem hivatalos információk, akkor kezeljük fenntartással. Egyszerű olvasóként is utána nézhetünk a helyi hírforrásoknál, mint amilyen a boon.hu is, hogy történt e ilyen eset. Illetve a vármegyei rendőr-főkapitányságnak van egy hivatalos Facebook csatornája is, ahol igyekszünk naprakész információkkal szolgálni, azt is érdemes lehet bekövetni.
Bajba is kerülhetünk
A szóvivő hozzátette: ha látunk valamit és biztosak vagyunk benne, akkor természetesen tegyünk bejelentést, arra azonban vigyázunk, hogy internetes megosztásokkal ne riogassunk, ha olyan hírt osztunk meg ami nem igaz, akkor annak akár következménye is lehet ránk nézve.