2025.02.25. 07:30
A múzeum előtt verték össze a férfit, hogy elvegyék a hátizsákját
Előkészítő ülést tart kedden délelőtt a Miskolci Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akik az ittas sértettet többször bántalmazták és értékeit elvették.
A vádirat szerint a vádlottak a miskolci Herman Ottó Múzeum előtti területen odamentek a sértett férfihoz, hogy korábbi elhatározásuknak megfelelően elvegyék tőle a táskáját.

A terheltek többször megütötték a sértettet, aki emiatt a földre esett, közben pedig lerángatták róla hátizsákját és azzal igyekeztek elmenekülni. A sértett azonban felállt, a két férfi után ment, próbálta értékeit visszaszerezni, de a terheltek ismételten, több alkalommal megütötték őt. Ezt követően a vádlottaknak sikerült elmenekülniük a megszerzett táskával, benne 20.000 forint készpénzzel, cigarettával és egyéb használati tárgyakkal.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.