2025.02.18. 17:15
Brutálisan bántalmazta fényes nappal a mozgásképtelen férfit Miskolcon
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki az erősen ittas állapotban lévő, szinte mozgásképtelen sértettet rendkívüli brutalitással bántalmazta.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt 2023. áprilisában a déli órákban Miskolc egyik utcáján észrevette a padon ülő, erősen ittas állapotban lévő, ezért szinte mozgásléptelen sértettet és őt minden előzmény nélkül ököllel fejen ütötte, a földre kerülő férfit fejbe rúgta, rátaposott, majd a bántalmazással rövid időre felhagyott.

Forrás: facebook.com
Mikor visszatért a sértetthez, őt nekifutásból ismét fejbe rúgta, illetve ököllel ütlegelte. Cselekményét csak akkor fejezte be, mikor a sértett már egyáltalán nem mozdult, majd abban a tudatban, hogy a férfi már lehet, hogy nem is él, a helyszínről eltávozott.
A sértett sérülései részben nyolc napon belül, részben nyolc napon túl gyógyulóak, egyes sérülések pedig önmagukban életveszélyesek voltak, azonban a sértettnél tényleges életveszélyes állapot nem jött létre.
A bíróság a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsájtható. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a személyében rejlő okok mellett az előkészítő ülésen tett, bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását, megbánó magatartását, fiatal felnőtt korát, a cselekmény kísérleti szakban rekedtét és a sértett megbocsátását. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a terhelt önhibából eredő ittas állapota, bűnismétlő volta, a garázda, gátlástalan módon történő elkövetés, az, hogy a férfi a sértett további állapota iránt teljes közönyösséget mutatott, valamint ilyenként vette figyelembe a törvényszék azt is, hogy az ügy széles körű, országos közfelháborodást váltott ki. Fentieken túlmenően súlyosító körülményként került értékelésre a hasonló élet elleni bűncselekmények vármegye-szerte és országosan tapasztalható elszaporodottsága, továbbá az, hogy a terhelt jelen bűncselekményt próbára bocsátás és felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állva követte el.
Az ítélet jogerős.