2025.02.27. 10:06
A Tisza-hídnál történt halálos baleset: felidézték a szörnyű tragédia részleteit
Halálos közúti baleset történt a Tisza-hídnál Tiszaújváros és Polgár között még 2020. július 5-én. A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott az ügyben.

A Tisza-hídnál történt a halálos baleset - A fotó illusztráció
Forrás: google térkép
Az elsőrendű vádlott Tiszaújváros irányából Polgár felé közlekedett személygépkocsijával. A férfi egy bekötő úthoz érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem győződött meg megfelelően arról, hogy járművének előzését másik jármű megkezdte-e, így nem észlelte, hogy a motorkerékpárt vezető másodrendű vádlott szabálytalanul megkezdte az előtte haladó járműszerelvény, valamint az elsőrendű vádlott által vezetett személygépkocsi előzését. A manővert végrehajtó motor mintegy 80 kilométer/órás sebességgel a 20-35 kilométer/órás sebességgel kanyarodó gépjármű vezető oldali ajtajának ütközött - állapította meg az elsőfokon eljárt Tiszaújvárosi Járásbíróság.
Halálos baleset: a helyszínen életét vesztette
A motorkerékpár utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg annak sofőrje és a személygépkocsi utasa nyolc napon túl gyógyuló, az elsőrendű vádlott pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Másodfokon ítélet született
Az elsőfokú bíróság a vádlottakat közúti baleset okozása vétségében mondta ki bűnösnek és őket a rendiség sorrendjében 1 év 4 hónap, illetve 1 év 8 hónap szabadságvesztésre, továbbá 2 év, illetve 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkét terhelt vonatkozásában 2 év próbaidőre felfüggesztette, melynek időtartamára elrendelte a másodrendű vádlott pártfogó felügyeltét is.
A másodfokú bíróság a fenti ítéletet a másodrendű vádlott vonatkozásában megváltoztatta, a szabadságvesztés büntetése tartamát 1 év 2 hónapra enyhítette, a közúti járművezetéstől eltiltás büntetését végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra súlyosította, valamint mellőzte a pártfogó felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az ítélet jogerős.