Előkészítő ülés

2025.01.26. 18:00

Többször szúrt a vita hevében a férfi Felsőzsolcán!

Előkészítő ülést tart hétfőn a Miskolci Törvényszék. Annak a vádlottnak az ügyében, aki késsel többször megszúrta édesanyja élettársát Felsőzsolcán.

A vádirat szerint a vádlott – aki rendszeresen italozott és kábító hatású anyagokat is fogyasztott – az édesanyjával és mostohaapjával élt együtt életvitelszerűen, utóbbival haragos viszonyt ápolt. 2024. január 1-jén a vádlott hallotta, ahogy anyja és a sértett az ingatlan egyik tetőtéri szobájában vitatkoznak egymással, ezért kezébe vett egy 21 centiméter pengehosszúságú kést, belépett a szobába és szóváltásba keveredett az élettárssal. Ennek során a terhelt kiabálni kezdett, majd több alkalommal megszúrta a sértettet, egyszer a férfi válla-mellkasa irányába szúrt, majd a jobb bordaív alatt találta őt el.

megszúrta
Többször megszúrta édesanyja élettársát
Fotó: Shutterstock

Megszúrta, majd elmenekült

A vádlott ezt követően kiszaladt a házból, eldobta a kést a teraszon, majd elmenekült a helyszínről. A sértett lejött az emeleti szobából, a bejárati ajtó előtti lépcsőn azonban összeesett és eszméletét vesztette.

A sértettnek nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek, az egyik szúrás verőeret sértett, mely közvetlenül életveszélyes sérülésnek tekinthető. E szúrt sérülés vonatkozásában a halál bekövetkeztével reálisan lehetett számolni, melynek elmaradása az idejében elvégzett orvosi beavatkozásnak köszönhető.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában