Őrület! Fényes nappal, belvárosban!

2025.01.14. 17:00

Idős nénitől lopott táskával repült, mint a szél – óriási koppanás lett a vége!

Kora délután valaki úgy gondolta, hogy jó ötlet egy meglett korú járókelő táskáját kitépni a kezéből. Az esetről a „Tiszaújváros Most!” Facebook oldalon számoltak be.

Rablás Tiszaújvárosban!

Fotó: shutterstock, Animaflora PicsStock

A bejegyzés írója háláját fejezi ki egy idegennek, aki jókor volt jó helyen és egy jól irányzott mozdulattal elgáncsolta a menekülő tettest. A helyszín Tiszaújváros, ahol a fekete kapucnit viselő gaztevő éppen a Szent István úti Oparknál lévő zebrán szedte a lábát úgy, hogy az a földet sem érte, amikor egy arra járó lélekjelenlétének és helyzetfelismerő képességének köszönhetően elgáncsolta a gazembert.

Tiszaújváros
Tiszaújváros bűncselekmény helyszíne volt 
Fotó: MW

A legfelháborítóbb az esetben talán az, hogy a Dísz-tó irányából száguldó tettes fényes nappal, a belváros területén lepte meg gyanútlan áldozatát. Az idős asszony mit sem sejtve lépkedett az utcán, amikor a váratlan támadás megtörtént.

Tiszaújváros biztonságát ma egy hős civil is szolgálta

Megtudtuk, hogy a rendőrség jelenleg is vizsgálja az elkövetés körülményeit, a feltételezett elkövetőt előállították, és kihallgatása ezekben a percekben is zajlik. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrkapitányság szóvivője hozzátette, hogy a szóban forgó ügy további részleteivel kapcsolatban a meghallgatások után, későbbi időpontban tud tájékoztatást adni.

Az éltes korú áldozat tehetetlenül nézett a bűnöző után, mivel egészségi és fizikai állapota nem tette lehetővé, hogy a kapucnis elkövető után induljon. Ezért is fontos, hogy még mindig találunk tettre kész polgárokat vármegyénkben, akikre számíthatnak a nyugdíjasok is. Köszönet a hősies tettért.


Tudjuk ki rejtőzött a fekete kapucnis felső alatt – a tiszaújvárosi rémálom rosszfiúja mindent bevallott!


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában