Tárgyalás

2025.01.13. 07:00

Hiába védekezett paprikaspray-el, kétszer megvágták a nyakát

Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék hétfőn annak a vádlottnak az ügyében, aki közös italozást követően nézeteltérésbe keveredett a sértettel, majd zsebkésével két alkalommal megsértette nyakát.

Nem tudott védekezni a kés ellen

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2023 februárjában egy borsodi településen italozott élettársával, annak lányával, valamint a sértett férfival. A terhelt előbb élettársával kötekedett, majd féltékenységből a sértettet kezdte szidalmazni, mire a sértett felszólította a társaságban tartózkodó nőt, hogy menjenek haza onnan.

A vádlott ekkor még indulatosabb lett, a sértettet a nyakánál fogva megragadta és az ágyra lökte. A férfi – félve a további bántalmazástól – elővett nadrágzsebéből egy paprikasprayt, mellyel a vádlott felé fújt. A terhelt rövid időre elvesztette a látását, ezt kihasználva a sértett kiment az ingatlanból, azonban kabátjáért visszatérve szemben találta magát a vádlottal, aki kinyitható zsebkésével felé indult, miközben hadonászva megöléssel fenyegette.

A sértett ekkor ismét a vádlott felé fújt a paprikasprayvel, illetve hátrált, azonban a vádlottnak két alkalommal sikerült a sértett nyakát megsérteni.

A súlyos, életveszélyes sérülés elmaradásának oka a nyak védekező jellegű elhúzása, a sértett hátrálása volt.

A hétfői tárgyaláson a Miskolci törvényszék tájékoztatása szerint akár az eljárás befejezése is várható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában