2025.01.13. 16:00
Hármas karambol - keresik az elkövetőt
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/140/2025. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen sofőrrel szemben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ahogy arról a boon.hu is beszámolt, baleset történt Miskolcon csütörtökön délután.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy sofőr 2025. január 9-én 17 óra 10 körül egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személyautóval – Miskolcon a Pesti út 98 szám előtt – sávváltáskor nekiütközött a vele azonos irányba közlekedő autónak. Az ütközés hatására a vétlen sofőr áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből szabályosan érkező kocsiba, amibe a mögötte szintén szabályosan közlekedő jármű is beleütközött.
A baleset során három személy sérült meg, az okozó, ismeretlen sofőr megállás nélkül továbbhajtott.
Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőr személyazonosságának a megállapítása.
A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel, vagy a gépjármű vezetőjével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.