2024.09.16. 12:00
Szerelmet ígért, de rodázásra kényszerítette
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a kazincbarcikai férfinak a letartóztatását, aki több hónapon keresztül prostitúcióra kényszerített egy nőt, majd a pénzét elvette.
Több hónapon keresztül prostitúcióra kényszerítette a nőt, majd a pénzét elvette
Forrás: Shutterstock
Fotó: triocean
A sértett a gyanúsítottal 2019. évben ismerkedett meg, melyet követően köztük szerelmi kapcsolat alakult ki. A sértett a lakóingatlana eladásából származó vételárat abban a hiszemben ajándékozta a gyanúsítottnak, hogy abból két házat vásárolnak.
Összeköltöztek, majd nem akart dolgozni
A kapott összegből azonban a férfi az élettársa részére vett egy ingatlant Kazincbarcikán, ahová odaköltöztette a sértettet és gyermekét, valamint ebben a házban élt még a gyanúsított és élettársa a két közös gyermekükkel együtt.
2024 áprilisában a gyanúsított közölte a sértettel, hogy már nem akar többet dolgozni, így a megélhetéshez szükséges pénzt a sértett keresse meg számukra prostitúciós tevékenység végzésével.
A sértett ebbe nem akart beleegyezni, ezért a terhelt megöléssel fenyegette a sértettet és gyermekét, valamint több alkalommal ököllel megütötte. A bántalmazás és fenyegetés hatására a sértett 2024 májusától szeptemberig prostitúciós tevékenységet folytatott Miskolcon és Budapesten, és a bevételt minden esetben átadta a gyanúsítottnak.
Elmenekült, mentőt hívtak
Amikor végül a sértett jelezte a gyanúsítottnak, hogy nem kívánja tovább e tevékenységet folytatni, a terhelt ököllel, több alkalommal, testszerte megütötte és megrúgta a nőt, aki a bántalmazás hatására előreláthatólag 8 napon túl gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A bántalmazást követő napon a sértett az ingatlanból – a férfi távollétét kihasználva – hajléktalanszállóra menekült, ahol sérüléseit látva mentőt hívtak számára.
Fennáll a sértett megfélemlítésének veszélye
A gyanúsított cselekménye alkalmas emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megállapítására. A bíróság álláspontja szerint figyelemmel a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, amely 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés, továbbá a terhelt kedvezőtlen egzisztenciális körülményeire, megalapozottan feltehető, hogy a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, jelenléte az eljárási cselekményeken másképp nem lenne biztosítható. Fennáll a sértett megfélemlítésének, továbbá a bűnismétlésnek a veszélye is, a vádlott büntetett előéletére és életmódjára tekintettel, hiszen megélhetését hosszabb időn át feltehetően bűncselekmény elkövetése útján biztosította.
A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés végleges - tudta meg a boon.hu.